Hernádi Judit: rettenetes végignézni, ahogy a rendőrök elviszik a hajléktalanokat

2018. október 20., 18:55

Szerző:

Hernádi Judit is részt vett a múlt vasárnapi tüntetésen a Parlament előtt, amelyen a hajléktalanság kriminalizálása ellen tüntettek neves közéleti emberek. A színésznő az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta, azért döntött úgy, hogy odaáll a kezdeményezés mellé, mert szerinte arról van szó, hogy „embereket biztos halálba, vagy afelé sodornak”.

Hernádi felidézte az elmúlt napokban bevitt hajléktalanok példáit: bilincsben elviszik az embert, egy külön szobában kell végighallgatnia az ítéletet, úgy, hogy nem szólhat közbe, majd kap egy 20 ezer forintos bírságot.

„Ez rettenetes. Mi lesz velük? Nem lehet elvenni, ahonnan már nincs. Kiveszik a kezükből, vagy a szájukból az ennivalót? Mi ez?” – sorolta a kérdéseket, majd hozzátette: rettenetesen fáj neki, hogy végig kell nézni, ahogy ezeket az embereket elviszik. Hernádi a műsorban elmondta: nem fél a közéleti szerepvállalási miatt, mert a szívében tudja, hogy jó ügyek mellé áll oda.

15:00

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.