Háromszázezer választó hagyta ott a Fideszt a botrányai miatt
Kimutathatóan gyengült a Fidesz a kormánypárti jelölt hódmezővásárhelyi zakója óta. A biztos szavazók között januárhoz képest négy százalékot veszített a Fidesz–KDNP, most 44 százalékon mérték a kormánypártokat. Tavaly december óta ez már hatszázalékos gyengülést jelent – írja a A Jobbik-közeli Iránytű Intézet friss kutatása alapján a Magyar Nemzet.
A kormánypártok a teljes népesség körében is veszítettek, támogatottságuk a januári 33-ról 31 százalékra csökkent. December óta ez négyszázalékos visszaesés. Az Iránytű Intézet szerint a
Fideszről azóta mindegy háromszázezer választó morzsolódott le. Ezek azonban egyelőre nem választottak másik pártot, a bizonytalanok táborát gyarapítják.
Korábban kifejezetten az volt a közbeszéd meghatározója, amiről a kormánypártok beszéltek. Ezen a tendencián előbb Altusz Kristóf elszólása változtatott. Később Tiborcz István Elios-botránya vált meghatározó témává. Emellett az is tény:
a hódmezővásárhelyi választás után jól érzékelhető zavarodottság mutatkozott a máskor professzionálisan működő kormánypropagandában.
A februári történésekből a Párbeszéddel közös listát állító szocialisták proftiáltak a a biztos pártválasztók és a teljes népesség körében egyaránt: a biztos pártválasztók között átlépték a számukra bűvös 10 százalékos küszöböt, a teljes népességben ez a mutató 8 százalék.
A biztos szavazók között ugyanennyivel erősödött a Jobbik (24 százalék). Némiképp javított a Demokratikus Koalíció és az LMP is: 8-8 százalékon méri a pártokat az Iránytű. A Momentum a biztos választók körében 4 százalékon áll.
A kutatóintézet szerint növekedett a választ megtagadók száma, ez az ellenzék némileg jobb helyzetére enged következtetni. Ugyanakkor egyre kevesebb választó állítja, hogy biztosan távol maradna az urnáktól.