„Hálás vagyok Lázár Jánosnak, hogy ilyen ostoba gyűlöletkampánnyal állított mellém ennyi helyi embert”

2018. szeptember 17., 23:51

Szerző:

Hétfő este hozzávetőlegesen 1000-1500 ember gyűlt össze azon a tüntetésen, amelyet a független polgármester, Márki-Zay Péter melletti kiállásként hirdettek meg Hódmezővásárhelyen – írja a Mérce. A demonstrációra két okból kerítettek sort  kerítettek sort. Az egyik okot a helyi fideszes politikusok romaellenes megnyilvánulásai jelentik, illetve hogy a térségi országgyűlési képviselőhöz, Lázár János volt Miniszterelnökséget vezető miniszterhez közeli portál, a Promenád rágalomhadjáratot indított a helyi roma vezetők ellen, azt állítva, hogy Mátray Attila, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Cigány Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke „exkluzív” mozgássérült parkolót sajátított ki a Csengettyű utcában. Ezt a helyet a roma vezető még Lázár Jánostól kapta. A másik ok az, hogy a Promenád rejtőzködő milliomosként írt a polgármester támogatójának számító Szabó-testvérekről. A portál hatalmas vagyon tulajdonosaként írt ifj. Szabó Mártonról, Szabó Jánosról és Szabó Ferencről.

A tüntetésen felszólt maga Márki-Zay Péter is. A polgármester azt mondta, őt próbálták már kommunistának, Károlyi Mihálynak, jobbikosnak és fasisztának is beállítani, de az igazság az, hogy

ő katolikus, aki kiáll a demokrácia, a jogállam, a piacgazdaság és az EU mellett.

Hálás vagyok Lázár Jánosnak, hogy ilyen ostoba gyűlöletkampánnyal állított mellém ennyi helyi embert – fűzte hozzá.