Halálos baleset történt Tiszaalpár és Kiskunfélegyháza között

Egy jármű a fának csapódott. 

2022. január 2., 16:47

Szerző:

Halálos közlekedési baleset történt Tiszaalpár és Kiskunfélegyháza között vasárnap délután – közölte a rendőrség honlapján a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

Mint írták, a 4625-ös út 56-os kilométerénél egy autó letért az útról és egy fának csapódott. A balesetben a járművet vezető férfi életét vesztette. Az eset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

(Kiemelt kép: út menti fának csapódott személygépkocsi Tiszaalpár és Kiskunfélegyháza között 2022. január 2-án. fotó: MTI/Donka Ferenc)

 

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.