Hadházy Ákos vett egy bécsi garzonlakást, Gyurcsány és Jakab Péter csak szegényedett

Az ellenzéki politikusok vagyonnyilatkozatai is tele vannak érdekes fejleményekkel.

2023. február 1., 08:42

Szerző:

Eltűntek Hadházy Ákos vagyonnyilatkozatából autói (egyebek mellett volt egy Trabant kombija is), de cserébe megjelent egy 30 négyzetméteres bécsi garzonlakás 50 százalékos tulajdonrésze, derült ki frissen leadott vagyonnyilatkozatából. A Telex összefoglalója szerint a független politikus azt is feltüntette, hogy amíg esküjére várt, amit Kövér László csak jóval a parlament 2022 májusi megalakulása utánra írt ki, munkájához mikroadományokból 16,8 millió forintot kapott.

Jakab Péter eközben eladta 2021-ben még vagyonnyilatkozatában szereplő 106 négyzetméteres miskolci lakását, 3,9 milliós készpénzvagyonát pedig úgy tűnik, ugyancsak elköltötte a választási évben. Törlesztette viszont korábban felvett, 8 millió forintos hitelét is.

De szegényedett Gyurcsány Ferenc is, igaz őt mindez kevésbé viseli meg. 2021-es, értékpapírokban lévő, 587 milliós vagyonából 2022 végére 461 millió maradt meg. Viszont van egy 632 milliós követelése, „lakásvásárlás foglaló és előleg” címén. Ez minden bizonnyal az Apró-villa adásvételi folyamatához kötődik.

Cége, az Altus portfóliója 2022 végén rekord alacsonynak tűnik, a volt miniszterelnök 1-5 millió közötti jövedelemre tett szert.

2022 nyara óta a képviselői és kormánytagok által megkövetelt vagyonnyilatkozatok adatai egyszerű bemondásra alapulnak, azok nem ellenőrizhetőek hivatalos eszközökkel.

(Kiemelt kép: Hadházy Ákos független képviselő felszólal az ügyészség 2017. évi tevékenységéről szóló beszámoló vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. december 13-án. Fotó: MTI/Soós Lajos)