Ha komolyan vennénk azt, amiben élünk, meghülyülnénk

„Az oltásban és a világháborúban az a közös, hogy mindkettőből a harmadik a leghatásosabb”, poénkodott Litkai Gergely humorista az orosz–ukrán háború kitörésének másnapján. „A humoristák olykor gonosz embereknek tűnhetnek, mert nekünk a tréfa a fontos. De ezért lettünk humoristák, és nem társadalomtudósok vagy egyéb, FEOR-kóddal besorolható más foglalkozású emberek.” Szerinte vannak témák, melyekkel ha nem foglalkozna, a közönség nem értené az okát. Egy szabály van, amiben az összes humorista megegyezik: valamilyen közös értéket kell képviselniük, és csak a hatalmasokat szabad kifigurázni. „Nem az elszenvedő fél kárára viccelődünk, mert az nem humor, hanem gúny. De amikor azt látjuk, hogy emberek, generációk élete megy tönkre, szükség van a viccre.”
A legtöbb poén tárgya és az érzések, melyeket az estjein kifiguráz, ráadásul szerinte sokakban már korábban megfogalmazódnak, ám leginkább feszültség formájában, amit jó érzés nevetéssel levezetni. Azt mondja, hogy a háború és a COVID miatt nemcsak a közönség, hanem a saját megküzdését is segíti a poénokkal. „A szomszédban dúló vérengzéshez fogható még nem volt abból a szempontból, hogy szinte minden percét élőben nézhetjük. Ott van a Tiktokon, Instán, híroldalakon,
a Facebookon. A gyerekekhez is sokkal koncentráltabban eljut. Erről beszélni is nagyon nehéz, itt csak a régi módszer használ, a humor, ami a zsarnokot nevetségessé teszi.”

Kőhalmi Zoltán humorista a világjárvány kitörésekor ízléstelennek találta, hogy arról poénokat írjon, de később észrevette, hogy van rá igény. A háborúval kapcsolatban eleinte ugyanezt érezte, ám egy fellépés alkalmával rájött, szükség van az efféle poénokra. „Annyi inger éri az embereket, hogy sokkal hamarabb készek rá, hogy a fájdalommal szembenézzenek, és adott esetben egy-egy poénnal megkönnyítsék az élmények átírását saját maguk számára.”

Agy és humor

A humor gyökere az emberi elme működésében keresendő. Agyunk rengeteg modellel dolgozik, és folyamatosan előre jelzi, hogy mi fog történni egy-agy adott modell alapján. Mikor találkozik az illető a helyzettel, akkor elég az információnak egy töredékével dolgoznia, hogy ellenőrizze, stimmel a modell, vagy nem. Kell-e módosítani, vagy sem. „Emiatt nem szükséges minden helyzetet aprólékosan újra és újra megvizsgálnunk. Van egy kész sémánk, szabályunk, modellünk, és ha a szituáció nagyjából beleillik, az örömforrás. Ha pedig nincs egyezés a modellek és a megtörtént esemény között, bár rossz érzés, de az a tanulás alapja”, mondta Síklaki István szociálpszichológus.

Mikor azonban a szituáció kitölti a modellt, sőt, nem egyszerűen teljesül, amire számítottunk, hanem még a várakozáson felül valami új, eredeti, érdekes kerekedik, az tűzijátékszerű örömforrást okoz. „Ilyenkor mindenütt neurotranszmitterek milliói világítanak az agyunkban, ami minden váratlan jó, a várakozásnál jobb dolog esetén nagy-nagy örömérzettel tölt el bennünket. Pontosan ezt tudja előállítani a humor is.”

Szabadságot ad

A humorelméletek egyike Descartes-hoz köthető: szerinte a humoros hatás kiváltásáért különboző ingerek össze nem illése a felelős. Ezzel megágyazott a szelepelméletnek, amely szerint a humor a megkönnyebbülés, az evolúciós modellben pedig a túlélés, megküzdés eszköze lett.

A társadalomnak a koronavíruson és annak minden negatív hatásán, a háború miatti stresszen – valamint az ellenzéki szavazóknak a választásokat követő kollektív letragián – is túl kell lendülni.
A „hülye vidékiek”, a „csomagolunk, költözünk” gondolatok és a sokk után jöhet a szembenézés. Ennek feszültségét szintén humorral – ami az egyik legfejlettebb énvédő mechanizmusunk – lehet a leghatékonyabban elegyengetni.

Farkasházy Tivadar szerint a választások miatti rossz hangulat egyértelműen érezhető, és egy darabig még biztosan eltart. „De utána Apátiából sürgősen át kell költözni Iróniába. Hasek, Mrozek és Örkény nélkül hogy bírt volna ki ez a térség ennyi elnyomót?” Szerinte egy-egy jó poénnal korokat lehet leírni. Magában foglalja az életérzést, szenvedést, jót és rosszat, ami meghatározta azt az időszakot, mikor az adott vicc megszületett. A humorral pedig szabadságot kapunk, hogy kinevethessük a hatalmasokat, az életünket tönkretevőket. „Ettől még folytatják, de bosszantja őket, a nézőnek, az olvasónak meg jólesik. Akár a mesében, a kabaréban is bárkit le lehet győzni. Más kérdés, hogy a Fidesz becsukta az utolsó pesti kabarét is. De amíg Bödőcs szabadlábon van, addig vándorolhatunk utána. Ha kell Londonig, csak oda.” Úgy gondolja, a korábbi pesti viccek sem tűntek el, csak átalakultak, a mai mémeknek épp ugyanaz a funkciójuk.

Litkai inkább azt érzi, az emberek már szabadulnának a választással kapcsolatos témáktól, és a feldolgozás irányába tennének lépéseket. „Kell a lezárás, hogy tudatosuljon, ez nem egy örökös harc.” Egy furcsa állásinterjúhoz hasonlította az elmúlt időszakot, ahol mi hallgattuk meg a jelentkezőket, de a HR-osztály valakire nagyon sok voksot adott. „Fel kell dolgozni, és tovább kell lépni, ebben segíthetnek a poénos gondolatok.”

Az összekacsintás
kelet-európai „találmány”

„Jó stratégia a nevetés ahhoz, hogy elviseljük azt, amit nehéz. Kénytelenek vagyunk túlélni. Ha egészen komolyan vennénk, amiben élünk, biztosan meghülyülnénk – mondta Kőhalmi Zoltán humorista. – Nekem a humor mindig arról szól, hogy nemcsak egy valóság van, nemcsak egyféleképpen lehet nézni a dolgokat, hanem akár kifordítva is, másképp, mint ahogy az elsőre látszik.” Szerinte a diktatúráknak fejlettebb humoruk van, mint a békében élő népeknek, és bár nagyon körültekintően, de a háborúval nemhogy lehet, szinte kötelező viccelni. „A sorok közötti olvasás, összekacsintás majdhogynem kelet-európai »találmány«, amikor az elnyomásban kell valahogy, valamit mondani. Ez fejleszti a humort, és okosabbá, furfangosabbá tesz.”

Az intelligens humor pedig ma már egyértelműen a groteszk kapcsolatokból táplálkozik. „Az agyunkban lévő modellekhez képest valami újszerű, oda nem illő információt kapunk, és az megváltoztatja a nézőpontot, és örömérzést tud kiváltani”, mondta a szociálpszichológus. Ezzel együtt feszültségoldó is, és társadalmilag összekovácsoló ereje van. „Hiszen aki ugyanazon nevet, mint én, ahhoz máris tudok kapcsolódni, hasonló feszültség lehet benne, mint bennem. Ezért az egyén és a társadalom számára is fontos a humor.” Szerinte épp ettől tudott nagyot ütni Bödőcs Tibor „Vlagyimir előremegy, nem hátra, a k.rva anyját” mondata. „Ebben benne van a magyar választás és a háború okozta összes feszültség.”

Kőhalmi szerint másképp jár az agya annak, aki megszokta, hogy nem mondhat ki akármit. Minden kornak megvolt a humora, még a náci időknek is. Ugyanígy a jelenlegi háborúnak is, a magyar kormánynak, a vírusnak is van nevetséges oldala. „Mindenben van humor, még abban is, ami fáj, amiben elsőre nem találunk, mert úgy tudjuk a félelmet, a belső feszültséget leküzdeni, ha a pofájába röhögünk.”

Génjeinkben van
a polarizáltság

Somogyi András parodista, műsoraiban celebek és politikusok bőrébe bújik, mindkét oldalt górcső alá veszi. „Amikor Kunhalmi Ágnes nekirohant az M1-ben az ajtónak, azt már nem lehetett tovább fokozni, ott ő önmaga paródiája volt, de Dobrev vagy Márki-Zay is voltam már, és rendszeresen bújok Orbán Viktor bőrébe.” Egy időben azt gondolta, hogy kötelessége túlnyomórészt a kormányt kifigurázni, aztán rájött, hogy mindkettőre igényt tart a közönség, akkor is, ha ellenzéki szavazó, és akkor is, ha kormánypárti. A humort egyfajta hídnak látja, amely az egyre polarizálódó társadalmat még össze tudja tartani. „Az a tündéri az egészben, hogy az én estjeimen a jobboldali és a baloldali, aki egyébként Facebookon elküldi egymást a búsba, akaratlanul is találkoznak. Még nem tudnak róla, de barátságot kötnek.”

Farkasházy ezt borúsabban látja, szerinte nem lehet hidat építeni még a humor útján sem az egyre polatizáltabb társadalomban. „Erre a hídra nem mennék rá, mert Orbánnak nincs humorérzéke, mivel csak az ellenfelén tud nevetni, magán soha, a tábora pedig lelkesen követi ebben. Felülről lefelé nem megy. Bagi, Nacsa, Fábry humora pedig elrettentő, Sanyi például kiherélte a rádiókabarét. Most eléggé meg fogja kapni a magáét az ellenzék a Hócipőben, el tudná ezt képzelni fordítva?” Hozzátette: polgárként jóval nehezebb megélni az újabb Fidesz-győzelmet, mint szakmailag. „Ismét a nyakunkra ült egy despota, méghozzá elég régóta. Témát viszont sokat ad, bár több emberéről képtelenség paródiát csinálni, mert ők maguk azok.”

Litkai is tanúja volt annak, hogy napokkal ezelőtt a választásokat követő egyik fellépésén együtt tudott nevetni kormánypárti és ellenzéki. Ettől függetlenül ő is mást használ a híd metaforája helyett. Inkább betonbiztos alapként szeretné látni a humort, amelyre építhetünk, mert szerinte évszázadok óta nem lehetett egységes nemzetről beszélni. „Erről szól a történelmünk, irodalmunk. A népies–urbánus ellentét,
a polarizáltság, megosztottság mindig jelen volt. Mondhatni, hogy a génjeinkben van.” A biztos alapra pedig olyan épületet lehetne felhúzni, ami tetszik. „Az ország egyik fele székelykaput, a másik szivárványhidat vagy multinacionális üvegpalotát építhetne rá.” Sajnálja azonban, hogy jelen pillanatban ez lehetetlennek tűnik. „A humornak az lenne a feladata, hogy ezen az ingoványos talajon cement legyen.”

Gyógyító hatás

„A nevetéssel dopamin szabadul fel, amely nem csupán stresszoldó, hanem kimondott örömforrás, amitől a lélek és a test is gyógyul”, mondta Síklaki. Csökkenti a frusztrációt, mikor egy számunkra megoldhatatlan szituációval kerülünk szembe. Azt mondja, a társadalmi csapások (háborúk, katasztrófák, járványok) vagy az elnyomó hatalmi rendszerek fennállása alatt meg szokott erősödni a humor iránti igény. „Mivel a borús várakozások és a feszültség oldására szolgál, nem véletlen, hogy a harmincas és ötvenes években is virágzott a pesti vicc. Szerintem most is elkezdi újabb virágkorát élni.”

A megkérdezettek közül többen úgy gondolják, hogy a bel- és a külpolitikai helyzet okozta frusztráció sokakat becsalogat majd a humorestekre. „Megdöbbenve és nagy örömmel fogadom, hogy nagyon vegyes a társaság, sőt, rengeteg az egészen fiatal,
a tizenhét évestől felfelé mindenki beül. Sok a harmincas és a középkorú is, de idősek is jönnek”, mondja Somogyi. Szerinte most a társadalomnak nagyobb szüksége van a humorra, mint valaha. Túl sok a feldolgoznivaló. A legfontosabb pedig, amit a humor által a közönségének adhat, az az üzenet, „hogy bár lehet, a szomszédban háború dúl, lehet, hogy a COVID miatt nem jöhettünk ki a szobából, és a választás sem feltétlenül úgy alakult, ahogy azt egyesek elképzelték, de gondolatban szabadok vagyunk, és a nevetés a legjobb üzenet a hatalmasok felé.” Đ