Gyurcsány újra üzent

Erős ellenzéki mozgalmat, a szocialista párton belüli rendszerváltozást akar Gyurcsány Ferenc, aki szerint népszavazásnak kell döntenie a leendő alkotmányról. Bauer Tamás úgy vélte, ma nemcsak a Fideszre, hanem más pártra sem lehet rábízni a kormányzás politikai felelősségét. Szerinte egy ilyen pártot még létre kellene hozni.

2010. szeptember 11., 16:18

Döntsön a nép az új alkotmányról, erős ellenzéki mozgalomra és az MSZP-n belül rendszerváltozásra van szükség – így foglalta össze Gyurcsány Ferenc az ellenzék legfontosabb célkitűzéseit. Szerinte a Fidesz nem félhet annyira a néptől, nem lehet annyira gyáva, hogy nem támogatja a népszavazást az alaptörvényről. A volt kormányfő erről a Fapados Alapítvány Száz nap- Becsapott ország című konferenciáján beszélt. Felszólalása elején jelezte, nem fogja értékelni a kormány eddigi munkáját, mivel az előtte felszólalók – Bauer Tamás közgazdász, Debreczeni József politológus, Göncz Kinga volt külügyminiszter, Molnár Csaba volt kancelláriaminiszter - ezt már megtették. A rendezvényen több szocialista politikus is megjelent, többek között Vadai Ágnes, Szabó Zoltán, Kökény Mihály, Varju László, Hiller István, Ficsor Ádám, Donáth László, Arató Gergely. Hiányoztak viszont a párt mostani vezetői, így Mesterházy Attila is.

Gyurcsány szerint felelős ellenzéki szerepre van szükség, támogatni kell a kormányt akkor, ha a hiány lefaragására tesz lépéseket, illetve reformokba kezd. Úgy vélte erre azért is szükség van, mert sokszor a haza érdeke nem esik egybe állampolgárainak pillanatnyi érdekével.

Gyurcsány 1989-esekre és 2011-esekre osztotta a politikai mezőnyt. Az előbbieket demokratának, európaiaknak, hazafiaknak aposztrofálta, akik a szabadság társadalmi rendjében, a szociális piacgazdaságban hisznek. Szemben állnak a ’11-esekkel, akik jövőre megváltoztatják az alaptörvényt és leváltják a harmadik köztársaságot Magyarországon. A ’89-es alkotmányt védők táborába szerinte a jobbközép, a baloldal erői és a liberálisok tartoznak. Úgy vélekedett, hogy Orbán a szabadság helyett a saját személye, vallásos hite és pártja uralmát ígéri a magyaroknak.

A volt kormányfő beszédét azzal kezdte, hogy egy dolgot tud garantálni, hogy Orbán meg fog bukni. – A demokrácia már csak ilyen – tette hozzá.

Debreczeni szerint még működnek a harmadik köztársaság intézményei, de már autokratikus üzemmódban. A politológust a kora császárkori Rómára emlékezteti a mai politikai helyzet.

Göncz Kinga a többi között arról beszélt, hogy külföldön úgy tekintenek Magyarországra, mint egy szélsőjobb felé nyitott országra. Az európai politikusok Orbán kompromisszumhiányos gondolkodása miatt az informális beszélgetések során már azt is megkérdőjelezik, hogy jó ötlet-e, ha jövőre Magyarország lesz az uniós soros elnöke.

Bauer Tamás szerint a Fidesz irreális gazdaságpolitikát követ, a belföldi keresletet akarja mesterségesen felpörgetni. Szerinte ma más pártra sem lehet rábízni a kormányzás politikai felelősségét.
- Az ilyen pártot még létre kell hozni – tette hozzá.

Molnár Csaba úgy fogalmazott, hogy a mai politikai jobboldal narancsszínbe öltözött bolsevik világ.
– Forradalom egy frászt! – reagált Orbán korábbi kijelentésére, amely szerint a választásokkor forradalom zajlott a szavazófülkékben. Úgy fogalmazott: ez egy agresszív háború az alkotmányosság és büntetőexpedíció a rászorultak ellen.