Gyurcsány: Schmitt süket és érzéketlen
Nyílt levélben reagált Gyurcsány Ferenc Schmitt Pál hétfői parlamenti beszédére. Gyurcsány szerint Schmitt nem olyan köztársasági elnök, aki „hisz abban az alkotmányban, amelyre nem is olyan rég esküjét letette”.
Schmitt Pál hétfőn az Országgyűlésben napirend előtti felszólalásában kritikával illette azokat, akik tiltakozásként nem kívánnak részt venni az alkotmányozásban.
Gyurcsány kiemelte, Schmittnek köztársasági elnökként a nemzet egységét kellene kifejeznie, egyúttal süketnek és érzéketlennek nevezte Schmittet a választók közel felét képviselő pártok és a mögöttük álló választók érvelésére.
„Ön meg sem kísérelte megérteni azon okok sokaságát, összefüggő láncolatát, ami miatt a most készülő alaptörvényt a kormánypártokon kívül mindenki elutasítja” – írta a volt kormányfő.
Gyurcsány levelében arra is kitért, úgy tűnik – hétfői beszéde alapján – Schmittből hiányzik a köztársasági elnök egyik legfontosabb erénye az együttérzés képessége, amely alkalmassá tenné őt arra, hogy „a kisebbségben maradtak, az alávetettek, a gyengék is oltalmazójukként tekintsenek rá”.
Schmitt érvelésben a nemzet érdekét azonosnak tekinti a Fidesz és a KDNP által megfogalmazottakkal – írja Gyurcsány, majd így folytatja: „Ön nem mintha értené, hogy egyetlen párt sem azonos a nemzettel. Ez baj.”
„Talán észrevette, hogy választók sokaságától, tudós társaságokon keresztül nemzetközi szervezetekig sokan megfogalmazták kritikájukat a mostani alkotmányozással kapcsolatban. Nekik, nekünk most lenne igazán szükségünk egy olyan köztársasági elnökre, aki hisz abban az alkotmányban, amelyre nem is olyan rég esküjét letette.
Sajnálom, hogy Ön nem ez az elnök” – olvasható Gyurcsány Ferenc Schmitt Pálhoz címzett nyílt levelében.
A volt kormányfő emlékeztetett rá, április 16-án délután a Magyar Demokratikus Charta demonstrációt szervez a Batthyány-örökmécsesnél. „…Azért is tüntetünk a Köztársaságért, hogy Ön meghallja a szavunk. Kérem, nyissa ki a Sándor-palota ablakait!” – írja Gyurcsány Ferenc.