Gyurcsány: az MSZP nem alkalmas

Mostanra felélte stratégiai tartalékait az MSZP, az eddigi politikájának nincs integráló ereje. Mai formájában aligha alkalmas arra a párt, hogy egy jövőbeni sikeres demokratikus ellenzék meghatározó szereplőjévé váljon – mondta a 168 Órának Gyurcsány Ferenc.

2011. április 1., 14:32

A volt miniszterelnök szerint az MSZP-ben két markáns álláspont alakult ki. Az egyik: rendben van, ahogyan most teszik a dolgukat, talán kicsit jobban kellene mozogni. A másik szemlélet: az MSZP-ből új pártot kell formálni. Előbbit Mesterházy Attila és a pártelnökség képviseli, utóbbit a Demokratikus Koalíció Platformja Gyurcsány vezetésével. Szerinte a vita nem személyi küzdelemről szól, hanem más-más politikai, filozófiai megközelítésről: "Ha szélesebb kört szeretnénk elérni, a polgári közepet is, azt csak balközépről lehet megszólítani. Ehhez pedig az MSZP politikai pozícióját is meg kell változtatni".

Gyurcsány szerint a Fidesz ’98-tól elhagyta a demokratikus közepet, és szélről kezdte „bombázni” a társadalmat. Élet-halál harccá tette a magyar politikát, amelyben kényszerűen elindult a licitálás egymásra: a felsrófolt ígéretek miatt lassan mindenki a szélek felé sodródott. A közép pedig magára maradt, erodálódott. Elismeri: része volt ebben a két szocialista–liberális kormánynak is: "A száznapos programokkal mi is elhagytuk a polgári közepet, magunkat is belehajszoltuk a kényszerígéretekbe. Próbáltunk ugyan kitörni ebből 2006-ban: kísérletet tettünk a felelős polgári mentalitásra épülő világ kialakítására. Nem ment."

Orbán Viktor három fronton hirdetett harcot Gyurcsány Ferenc szerint. Ideológiai-eszmei háborújában a szabadságelvű, szekuláris államot tekintélyelvű, fundamentalista-keresztény állammá akarja fazonírozni. Ennek része – például – az alkotmányozás vagy a kultúrkampf. Ezzel bizonyosan elveszíti a mérsékelt jobboldaliakat, konzervatívokat, nemzeti liberálisokat. A polgári jobbközepet – állítja a volt kormányfő. Ami a második frontot illeti: a Fidesz táborát az utóbbi években jelentősen növelte a szociálisan elégedetlenek tömege. A végletesen lecsúszottaknak, akik nem tudnak megélni a munkaerőpiacon, most lényegében gumibotot kínál a kormány. Megnyirbálta szociális vagy közmunka-lehetőségeiket. De azok is elfordulnak a Fidesztől, akik az adórendszer miatt ma rosszabbul keresnek. Közéjük tartoznak a közalkalmazottak is, akiket ráadásul az arrogáns hatalmi politika is közelről érint. Végül Orbán „szabadságharcot” vív Európával és a világgal szemben. Az „eredmény” látszik: elveszítette szövetségeseit Amerikától Brüsszelig, Párizstól Berlinen át Moszkváig. Ha úgy tetszik: Orbán Viktor eszmei, társadalmi és európai fronton egyaránt vesztésre áll. Márpedig ennek csak egy vége lehet: bukás. Nincs visszaút a Fidesz számára – teszi hozzá.

Tavaly április óta a Fidesz elveszítette támogatóinak egyharmadát. Gyurcsány szerint a legrosszabb még csak most következik. "A költségvetési kiigazítás nagy részét még csak el sem kezdte a miniszterelnök. Eddig „pusztán” átcsoportosított, tudjuk: az alsó középosztálytól a felső középosztályig. Valahonnan elő kell teremtenie a hiányzó 800 milliárd forintot, miközben az intézkedései már eddig is számos feszültséget váltottak ki. Szerinte permanens költségvetési kiigazítás elé nézünk 2014-ig. A következő három év az erőforrásokért folyó állandó háborúskodásról fog szólni. Még több érdekütközéssel, érdeksérelemmel, még nagyobb társadalmi frusztrációval, még több tüntetéssel. Kulcskérdés: lesz-e a társadalmi ellenzékből – vagy az ő támogatásával – olyan hiteles politikai erő, amely felhatalmazást is kap, hogy a Fidesz után eltakarítsa a romokat".

"Azt hiszem, nagyon világos az ambícióm: legyen Magyarországon egy erős, nyugatos, demokratikus ellenzék, amelynek a centruma balközépen van. Ebben a folyamatban akarok szerepet vállalni". Hogy mit válaszol Gyurcsány Ferenc arra kérdésre, hogy nem inkább főszerepet akar-e játszani, elolvashatja a 168 Óra legfrissebb számában, Karácsony Ágnes interjújában.