Sokkosan mentem haza – lombik, meddőség, gyerekgyártás futószalagon

Magyarországon legalább százötvenezer pár küzd gyermektelenséggel, de ők csak azok, akiket a rendszer már regisztrált. Van megoldás: lombik. A 168 Óra aktuális számából megtudhatja, megéri-e? 

2021. szeptember 16., 21:01

Szerző:

Sokkosan mentem haza – lombik, meddőség, gyerekgyártás futószalagon

„Harminchárom éves vagyok. Bármit megadnék egy kisbabáért. Bármit”, mondja Léna. Tiniként tudta meg, hogy hormonális problémája miatt nehéz lesz teherbe esnie, de nem lehetetlen. „Tisztáztam a férjemmel, hogy nem lesz egyszerű a családalapítás, de arra egyikünk sem számított, hogy ennyire rögös út lesz.” Három és fél éve próbálkoznak. A nő átesett már műtéten és hormonkúrákon is, a baba mégsem jött. 

Válaszút előtt álltak: maradnak gyermektelenek, örökbe fogadnak, vagy megpróbálják az asszisztált reprodukciós eljárásokat. „A férjem azt kérte, előbb a lombikot próbáljuk meg, utána jöhet az örökbefogadás. Egyetértettem.” Ám Léna fiatal kora miatt több orvos is azt mondta, ráérnek még, és további hormonkúrákat javasoltak. „Zavart, hogy azt éreztem, a negyvenes vagy a negyven fölötti nőket részesítik előnyben, mintha az én problémám még ráérne, még nem lenne elég sürgető.”

Végül egy magánkórház szolgáltatásait vette igénybe, ahol úgy érzi, már jó kezekben van. „Sokan mondják, hogy ma már futószalagon gyártják a babákat. Tudom, van, akinek ez nem hangzik jól, de én már régóta várok arra, hogy végre bekerüljek a rendszerbe.” 

Nemet mondani nehéz

„Ha beszippant a gépezet, nehéz a menekvés”, mondja Gabriella, aki a lombikprogram kapujában állt meg, és döntött úgy, hogy nem akarja tovább folytatni. Majdnem negyvenéves volt, amikor megtalálta azt a férfit, akivel szeretett volna gyereket vállalni. Kétszer teherbe is esett természetes úton, de mindkétszer elveszítette a magzatot. „Kétszer halt meg egy apró álmom és egy-egy darab a lelkemből. Utána pedig minden hónapban, amikor megjött a menzeszem, összetörtem, hogy sikertelenül próbálkoztunk.”

Ezek a cikkek is hasonló témákról szólnak

Az orvosok azt mondták, hogy a kora miatt érdemes lenne a lombikot választani. Természetellenesnek tartotta, de úgy gondolta, hogy elkezdni, és majd a férjével később eldöntik, valóban belevágnak-e vagy sem. „Az endometriózisom és a korom ellenére azt mondták, szinte biztos, hogy tudok szülni, de sürget az idő, egy év múlva már nem tudják ugyanezt garantálni.”

A koronavírus miatt egyedül ment a legtöbb vizsgálatra, egyedül kellett döntenie ott helyben, az orvos előtt, aki – szerinte pusztán jó szándékból – nagyon sürgette. „Továbbra sem voltam biztos abban, hogy én ezt végig akarom csinálni, a természet ilyen szintű megbolygatását, a csalódást és az újrakezdést.” Gabriella az állami, ma már ingyenes szolgáltatásokat vette igénybe, azt mondja, nem volt semmilyen nehézsége, miután bekerült a rendszerbe, a vizsgálatok gördülékenyen mentek, hamar jöttek a leletek is.

„Csak az az érzés volt ijesztő, mintha egy automata lenne az ember, megtermékenyített petesejt bedob, baba kiesik. Így álltak hozzá.”

Sokszor úgy érezte, döntési lehetősége sincs, mert mindenki biztosra veszi, hogy mindenbe szó nélkül belemegy. Pedig a program megboríthatja az egész hormonháztartást, később is okozhat megbetegedéseket. Úgy érezte, annyira eltolták a falig, hogy akár az első lombikban benne is lett volna, a férjének azonban kétségei voltak. Nem tudta volna a feleségét teljes erőbedobással támogatni egy bizonytalan kimenetelű, de egyértelműen sok fájdalommal járó procedúrában.

„Sokat veszekedtünk, sokat őrlődtünk mindketten. De végül közösen arra jutottunk, hogy kiszállunk a programból.” Ez sem ment egyszerűen. Bármikor megpendítette, hogy abbahagyná, újabb és újabb lehetőségekkel kecsegtették. Végül nem ment el az egyik vizsgálatra, és jelzés nélkül kilépett a programból. Így szabadult. „Át kellett állítanom magamban a fogalmakat. Nem elveszítettem egy lehetőséget, hanem be kellett lássam, sosem volt az enyém. Hónapokba telt, mire ki tudtam mondani: meddő vagyok. Ma már néha könnyek nélkül is megy.” 

Kettőn áll a vásár

A meddőség férfioldalának feltárását is minél előtt el kell végezni, az esetek többségében a probléma ugyanis kezelhető. Így volt ez Zsoltéknál is. A férfi azt mondja, előző feleségével minden jól ment, szerelem, házasság, jó fizetés, és úgy döntöttek, jöhet a baba is. Másfél évnyi próbálkozás után azonban kiderült, hogy Zsolt meddő.

„Rutinvizsgálatnak indult, de sokkos állapotban mentem haza.”

Az orvos azt mondta, hogy a hímivarsejtek nem elég mozgékonyak, a millióból csupán pár darab az, ami célba érhetett volna. „Rosszul lettem, feje tetejére állt a világom. Szédültem, hányingerem lett, és percekig nem tudtam felállni a székből.” Otthon mindent átbeszéltek a feleségével, akinek szüksége volt egy kisebb beavatkozásra, ám fogamzóképes volt.

„Pokoli volt végignézni, és tudni, hogy miattam szenved a párom. Ő soha egyetlen szóval sem utalt erre, engem viszont gyötört a tudat.” Évekig próbálkoztak, három sikertelen lombik volt mögöttük. Nem beszéltek a problémáikról, a tágabb családjuk sem tudta, min mennek keresztül. Szakszerű segítséget sem kértek, hogy könnyebb legyen feldolgozni a pszichés terhet. Egymással is alig beszéltek erről. A negyedik lombik alkalmával megfogant a kisfiuk.

„Csodának éltük meg a születését. Földöntúli öröm volt, hogy végre sikerült. De a mai napig nem tudom, hogy volt erőnk végigcsinálni.” Zsolt azt mondja, ha visszapörgethetné az időt, akkor nemcsak orvosokhoz, hanem pszichológushoz is járnának, mert bár egy tizenkét éves fiú büszke szülei, a kapcsolatuknak vége lett, amiben szerinte a program lelki nehézségei is közrejátszottak. 

Egyre több a meddő pár

A statisztikák szerint százötvenezer meddő pár van, ez körülbelül háromszázezer embert érint. Tidrenczel Zsolt, a Czeizel Intézet szakmai igazgatója, klinikai genetikusa azt mondja, szerinte a hivatalos adatoknál jóval több meddő pár lehet. „Nagy valószínűséggel ők még nem kerültek be a rendszerbe, vagy elfogadták a gyermektelenséget.” Akkor beszélünk meddőségről, ha egy pár egy évig sikertelenül próbálkozik a teherbe eséssel. „Nagyjából ötven-ötvenöt százalék a női, és harmincöt-negyven százalék a férfifaktor” – mondja.

A maradék tíz-tizenöt százalék ismeretlen eredetű, akár pszichoszomatikus is lehet. A probléma gyógyításában nagyon sok tényező közrejátszik, hiszen a meddőség nem betegség, hanem tünet, a hátterében sokféle probléma állhat. Egyre nagyobb számban diagnosztizálják az úgynevezett endometriózist is: a immunológiai-gyulladásos betegség a méh nyálkahártyájának kiterjedését eredményezi a méhen kívüli területeken. „Ez ráadásul épp a termékeny korban lévő nők betegsége, és a meddőség egyik fő oka.”

Drasztikus mértékben, a töredékére esett egy átlag férfi spermiumszáma és a minősége is a nyugati világban, ennek pontos okát egyelőre nem tudják.

Néhány sikertelen lombikkezelés vagy ismételt vetélések után érdemes genetikai kivizsgálást is kérni, amivel pontosabban meghatározható a problémák oka.

Nem jön össze a baba: Márkus László szülész-nőgyógyász a saját praxisában érzi, hogy az elmúlt években egyre többen fordultak hozzá ezzel a problémával. „Hogy a nők később vállalnak gyereket, nem találják meg időben az ideális párjukat, a stressz és az elvárások tömkelege mind hozzátesz ahhoz, hogy láthatóan egyre magasabb a meddő párok aránya.”

Szerinte a lombikprogram remek megoldás azoknak, akiknek természetes úton esélytelen a fogantatás. Az asszisztált reprodukciós eljárások államosítása nem feltétlenül lesz eredményes. A kiterjesztett kör így sem fog mindenkit elérni, hiszen hirtelen megnőhet a várólista, és míg korábban egy-egy páciensre fél óra jutott, most ennél valószínűleg jóval kevesebb fog. „A meddőség egy komoly lelki és intim teher, amely felé nagy odafigyeléssel és szakértelemmel kell fordulni. Ha ez nincs meg, előfordulhat, hogy több kudarcélményük lesz a pároknak.”


(Hasonló témájú cikkeket a 168 óra aktuális számában olvashat. Kiemelt kép: 168 Óra grafika, Kisteleki Dóra)

A rovat további cikkei