Novák Katalin további hat évre bebetonozott két tagot a versenytanácsba
Novák Katalin köztársasági elnök újabb hat évre a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsának tagjává nevezte ki Váczi Nórát és Kuritár Dávidot.
Váczi Nóra 2010 októberében került be GVH Versenytanácsába, harmadik hatéves mandátumát szeptember 1-jén kezdheti meg. Az Európai Versenyhatóságok Hálózata (ECN) horizontális megállapodásokkal és erőfölénnyel való visszaélésekkel foglalkozó munkacsoportjának munkájában is részt vesz a szervezet képviselőjeként – közölte a GVH az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint Kuritár Dávid, a GVH Kartell Irodájának korábbi vezetője, második hatéves mandátumát 2023. szeptember 11-én kezdheti meg. A GVH képviseletében tagja az Európai Versenyhatóságok Hálózata (ECN) Kartell Munkacsoportjának.
„Mindkét versenytanácstag elkötelezett a verseny tisztasága és szabadsága iránt és megítélésem szerint továbbra is a versenytanács tagjaként tudják a leghatékonyabban szolgálni a magyar emberek és fogyasztók védelmét” – idézte a közlemény Rigó Csaba Balázst, a GVH elnökét.
(Kiemelt kép: Novák Katalin, Facebook)