Kösz, covid: hússzorosára emelkedett egy maláj gumikesztyű gyártó cég nyeresége
Hússzorosára emelkedett a gumikesztyűket gyártó malajziai Top Glove Corp. vállalat nyeresége pénzügyi éve első negyedévében a koronavírus-járvány miatt megnövekedett keresletnek és megemelkedett áraknak köszönhetően.
A szeptember-novemberi periódusban, a 2021-es pénzügyi év első negyedévében a világ legnagyobb gumikesztyű gyártó vállalatának nettó nyeresége az egy évvel korábbihoz képest 2030 százalékkal 2,38 milliárd ringgitre (585 millió dollár) emelkedett 111,4 millió ringgitről.
A cég ügyvezető igazgatója, Lee Kim Meow várakozásai szerint a gumikesztyű-kereslet a folyó pénzügyi évben 20 százalékkal, a következő pénzügyi évben pedig további 25 százalékkal emelkedik, majd a rákövetkező évben - amit már "járvány utáni" évnek nevezett - újabb 15 százalékkal emelkedik.
A cég vezetője elmondta, hogy a nagy kereslet miatt az idén jelentősen megemelkedett a megrendelések teljesítésének átfutási ideje, egyes esetekben 510 napba is telhet. Jelezte egyúttal, hogy az elkövetkező három évben kínálati hiányra lehet számítani a globális gumikesztyű piacon.
A Top Glove az elmúlt hónapban számos üzemének átmeneti bezárására kényszerült, mivel több mint 5 ezer alkalmazottja bizonyult pozitívnak a Covid-teszten. Az üzemleállások a folyó pénzügyi évben a termelést és a szállításokat 4 százalékkal vethetik vissza a cég vezetőjének becslése szerint.
A Top Glove részvénye 3,8 százalékkal gyengült szerdán, mivel a negyedéves nyereség elmaradt kissé a piaci várakozásoktól. A részvény árfolyama azonban a naptári év eleje óta már 335 százalékkal emelkedett.
(MTI)