Gazdag minisztereket választott magának Orbán Viktor
A kormany.hu oldalán felkerültek az újonnan beiktatott miniszterek vagyonnyilatkozatai, így kiderülhetett, hogy januári bevallásával majdnem azonos tartalmú vagyonnyilatkozatot adott le a hétfő este lejárt határidőre Trócsányi László igazságügyi miniszter. A hvg.hu ugyanakkor kiszúrta:
hirtelen felbukkant, még a májusi záró bevallásban sem szereplő 38 millió forintnyi készpénz. Eközben Trócsányi László a jelek szerint kiszállt a Nagy és Trócsányi ügyvédi irodából, amelyben a keletkezéskor egyharmad, májusig pedig 12,6 százalékos részesedése volt.
Az igazságügy-miniszter nevét is viselő ügyvédi irodáról tavaly derült ki, hogy a Miniszterelnökség megbízásából ő tárgyalt a 2017-ben hazahozott Seuso-kincsek átadásáról a műkincs-együttest birtoklókkal, de dolgozott az iroda az elmúlt években a korábbi fejlesztési minisztériumnak is a megszűnt játéktermek üzemeltetői által indított, úgynevezett kaszinóperekben, valamint a Magyar Nemzeti Banknak és az MNB alapítványainak is különböző ingatlanvásárlási ügyletekben.
A Nagy és Trócsányi iroda képviselte mindezeken túl a magyar államot a paksi bővítést érintő perekben, de az irodát bízta meg a képviseletével egyes devizahiteles-perekben például az osztrák Erste Bank, az olasz Unicredit Bank és magyar OTP Bank is.
Eközben az újoncokat szemlézte az mfor.hu, hiszen Bártfai-Máger Andreának, a negyedik Orbán-kormány nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli minisztere, Kásler Miklós pedig emberi erőforrásokért felelős miniszter lett. Ők ketten nemcsak a jövedelmük, de vagyonuk alapján is a tehetősebbek közé tartoznak – derül ki a most megjelent vagyonnyilatkozatokból.
Siófoki ingyenlakásból vigyázzák a nemzeti vagyont
A nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter ha megtakarításokról van szó, az ingatlanban és a klasszikus formákban hisz, hiszen vagyonnyilatkozata alapján semmilyen nagyobb értékű vagyontárggyal nem rendelkezik, sőt, még autó sincs a saját nevén. Van viszont 160 négyzetméteres II. kerületi társasházi lakása, amit 2002-ben vett, 45 négyzetméteres siófoki társasházi lakása, amihez idén ingyen jutott hozzá, szőlője Bekecsen 1999 óta, valamint Legyesbényén 1997 óta és 8094 négyzetméternyi erdője Monokon, amit szintén 1997-ben vett.
Befektetési alapokban közel 1,5 millió forintot tart, mellette 2 milliós életbiztosítása és félmillió forintja van nyugdíj-előtakarékossági számlán. Számlán összesen 14 millió forintja van, önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításként pedig 17,3 milliója. Miniszteri fizetése mellett ingatlan bérbeadásból 320 ezer forintos jövedelmet tüntetett még fel a vagyonnyilatkozatában. Munkavégzéséhez autót, mobilt, laptopot és iPadet kapott az államtól.
Tabernákulum, oltárszekrény, szentségház és műtőberendezés
Kásler Miklós Bártfaihoz hasonlóan több ingatlannal is rendelkezik, viszont a hagyományos megtakarítási formák mellett több értéktárgyat is felhalmozott. Felerészben tulajdonos egy VI. kerületi 40 négyzetméteres társasházi lakásban, ami 2011 óta az övé, 2010 óta haszonélvezője egy 92 négyzetméteres I. kerületi lakásnak, és 2000 óta haszonélvezője egy budakeszi, valamint egy sárvári családi háznak, 2010 óta haszonélvezője egy révfülöpi üdülőnek is. Kásler a vagyonnyilatkozata szerint 10 millió forintot tart Prémium Állampapírban, 10 milliót, Magyar Állampapírban, közel 5,5 milliót pedig befektetési jegyekben. Emellett kicsivel több mint 15 milliója van bankszámlán.
A klasszikus megtakarítások mellett az új miniszter a szép és antik vagyontárgyakat is kedvelheti. Hiszen a dokumentumban feltüntetett egy koloniál garnitúrát, 6 db perzsaszőnyeget, műtőberendezést, 9 darab festményt, melyek értéke meghaladja a képviselői alapdíj hathavi összegét. 2010-ben vett egy XIX. századi tabernákulumot (oltárszekrény, szentségház), 2002-ben 18 személyes ezüst evőeszköz-készletet, 1980-2000 között Herendi étkészleteket vásárolt, 2006-ban pedig örökölt egy XVIII. századi festményt is.