Négy nap alatt az ötödik földrengés rázta meg az országot
Földrengés volt Kaposvártól körülbelül 20 kilométerre kedden 7.47-kor a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának közlése szerint.
Az ötödik, 2,2 magnitúdójú földrengés észleléséről Várdáról érkezett lakossági bejelentés.
Ahogyan arról beszámoltunk, szombaton néhány perc különbséggel két földrengés rázta meg Magyarországot. Akkor a földrengések magnitúdója 4.0 volt, így a lakosság széles körben érezhette. A földrengések epicentruma Békés megye északnyugati határán fekvő Gyomaendrődtől 11 kilométerre volt, de Mezőtúr, Békéscsaba, Szarvas, Lakitelek, Békésszentandrás, Kondoros, Öcsöd, Gyomaendrőd, Doboz, Gádoros, Hódmezővásárhely, Kecskemét településekről érkeztek bejelentések. A rengések úgynevezett fészekmélysége 20 kilométer volt. Csaknem másfél óra múlva Szarvasnál is földrengés történt, egy 2,8 magnitúdójú, majd később 3,5 magnitúdójú földrengés volt észlelhető.
Hétfőn érkezett a negyedik földmozgás, Kistelektől körülbelül 8 kilométerre. A Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma szerint a földrengést Üllés településen is érezték.
A Nemzeti Szeizmológiai Hálózat vezetője, Süle Bálint szerint az elmúlt napokban tapasztalt földrengések egy jelenleg is aktívnak tűnő töréses szerkezet közelében pattantak ki.
Az 1985-ös 4.9 magnitúdójú berhidai rengés óta a következő 4-es vagy erősebb magnitúdójú rengések pattantak ki:
1989-01-27 M4.4 Bérbaltavár
2006-11-23 M4.5 Beregsurány
2006-12-31 M4.1 Gyömrő
2011-01-29 M4.5 Oroszlány
2013-04-22 M4.8 Heves
2019-03-07 M4.0 Ötvöskóny
2019-08-11 M4.1 Tenk
(Kiemelt képük forrása: Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium Facebook oldala)