Fideszes lobbyharcok: újraosztják a lapokat?

A kormányzati működés súlyos gondjai elismerésének is tekinthető, hogy Orbán Viktor átalakítja a legfelső szintű döntéshozatal szerkezetét. Egyelőre nem egészen tiszta, pontosan milyen funkciója és jogköre lesz a két – stratégiai és operatív – kabinetnek, annyi viszont bizonyosnak látszik, hogy hatékonyabbá akarja tenni a hatalmas bürokratikus vízfejet.

Hat évvel ezelőtt a Fidesz még kisebb és olcsóbb államot ígért, ennek éppen az ellenkezője történt: a minisztériumok számának csökkenése az apparátus és főként a felső vezetők számának növekedésével párosult: az államtitkárok és helyetteseik száma már meghaladja a 150-et, és ehhez jön a sok tucat kormánybiztos, sokszor felesleges és nevetséges feladatkörrel.

A fő baj ezzel nem elsősorban a pénzszórás, hanem az egyre áttekinthetetlenebbé és nehézkesebbé váló működés, a tisztázatlan és gyakran párhuzamos hatáskörök, a koordináció hiánya. A mamut gépezetté váló minisztériumok munkáját a túlbonyolítás mellett a döntésképtelenség is bénítja, a viszonylag jelentéktelen ügyek is magas szintig futnak fel, a lényegi dolgok pedig nem szakmai szinten dőlnek el.

A normális működést tovább rontja, hogy a vezetőket minden szinten a szakmai szempontok helyett a politikai lojalitás alapján választják ki, így rengeteg alkalmatlan és tapasztalatlan ember került az államgépezetbe, akik zokszó és gátlás nélkül szolgálják ki a fentről jövő igényeket. Egyre nehezebb nyomon követni, hol és milyen szempontok alapján születnek az ország vagy egy-egy ágazat működését befolyásoló döntések, az viszont mind nyilvánvalóbb, hogy általában kormányközeli gazdasági érdekcsoportok állnak a sokszor érthehetetlen lépések mögött.

Ilyen körülmények között a miniszterek, akik elvileg személy szerint felelősek a minisztériumuk munkájáért, még átlátni sem tudják azt, sőt rendre átnyúlnak a fejük felett. A hatalom a kormányfő és az őt kiszolgáló, gigászi méretűvé vált miniszterelnökség kezében összpontosul, a fontos döntések kivétel nélkül ott születnek. A túlburjánzott központ azonban képtelen hatékonyan kezelni a hozzá rendelt feladatok nagy tömegét, és sokszor hatásköri vitába keveredik a szakminisztériumokkal. Az ellentétek mögött itt is főként a fideszes holdudvar érdekütközései állnak, ki kaphatja a legzsírosabb falatokat az állami megbízásokból.

Igazságot általában maga Orbán Viktor tesz, aki a divide et impera elvét érvényesítve ügyesen tartja pórázon az érdekcsoportokat, saját hatalmi szempontjai alapján osztva és újraosztva az állami mannát. Az autokratikus módszerekből egyenesen következik, hogy az egyszemélyi vezető dönt mindenben, amiben akar, az alatta lévők pedig igyekeznek a kedvében járni. Ennek törvényszerű hozadéka, hogy még piszlicsáré dolgokban is tőle várják a végső szót, ezért olyan mennyiségű ügyben kell állást foglalnia, amit már képtelenség átlátni.

Ráadásul a kormánytagokhoz is hiába fordul Orbán segítségért, mert a miniszterei maguk sem képesek az alájuk rendelt hatalmas apparátus munkáját megfelelően áttekinteni. A kormány így nehezen tud jól átgondolt, felelős döntéseket hozni, és az egész államgépezet csikorogva, nem hatékonyan működik. Vélhetően ezen próbál javítani Orbán a két részkabinet létrehozásával, egyben magát is tehermentesíteni a számára kevésbé fontos ügyektől.

A kormányzati átalakítás azonban jól láthatóan más célt is szolgál. A szervezeti változással párhuzamban hatáskörök is változnak: ennek részeként hosszú vitákat követően az energetika felügyelete elkerül Lázár Jánostól, akárcsak egyes pénzügyi területek – például a takarékszövetkezetek ügye – és a posta. Az állam energetikai térnyerése az egyik legjelentősebb stratégiai kérdés, az egyetemes áram- és gázszolgáltatás államosításának kézben tartása az egyik legnagyobb falat, ha ehhez a paksi bővítést is hozzátesszük, sok-sok ezermilliárdról diszponálhat az, aki ezeket felügyelheti.

Márpedig a Fidesz eddigi kormányzásának tapasztalati alapján ez a lényeg: minden lépés mögött valamilyen határozott gazdasági haszonszerzési szándék húzódik meg. Hogy ez éppen kinek kedvez, a jelek szerint maga a kormányfő dönti el, jól sakkozva az oligarcháival. Ha valaki túl nagyra nő vagy neki nem tetsző dolgokat tesz, kegyvesztetté válik és mások kerülnek a helyére. Gondoljunk csak az egykori szobatárs és bizalmas Simicska példájára, akinek az érdekeltségei 2010-14 között nagyjából 700 milliárd /!/ forintnyi állami megbízást nyertek el, hogy aztán mindenhonnan megpróbálják kiszorítani őket.

Vagy ott van a legutóbbi eset, a bankvezér

Spéderlátványos bukása: talán a takarékszövetkezeti vagyonlenyúlásával ment túl messzire Orbán beleegyezése nélkül, esetleg a kormányfő fiáról írt indexes cikk csapta ki a biztosítékot, netán mindkettő szemet szúrt, a következmény, a kegyvesztettség gyors volt és elsöprő. Az, aki eddig bármit megtehetett és sérthetetlennek látszott, egyszerre több, eddig is jól ismert ügyben gyanúsítottá vált, ehhez elég volt a kormányfő bizalmát elvesztenie. Sőt még barátja, Lázár is megsínyli az ügyet, aligha véletlen, hogy pont most vettek el tőle fontos területeket.

Erősödőben vannak viszont más kedvencek, állami pénzekkel árasztják el például Mészáros Lőrinc, Garancsi István, Habony és Vajna cégeit, a Közgép helyébe lépett Magyar Aszfalt tulajdonosairól nem is beszélve. A fideszes érdekeltségi rendszer módosulása más ügyekben is tetten érhető, a turisztikai beruházások 500 milliárdjának átszervezése, benne a balatoni fejlesztés 300 milliárdjának felfüggesztése ugyanerről szól, akárcsak a fővárosi közbeszerzések évi 300 milliárdjának központosítása Habony és Rogán közeli kezekben. A lényeg, az állami pénzek és vagyon megszerzése tehát nem változik, legfeljebb a szereplők cserélődnek. És mi csak nézünk, mint a moziban.