Fidesz: A haverok kapnak fontos pozíciót
Potápi Árpád János bírálta Andor kinevezését, mondván: Andor a külpolitikában teljesen ismeretlen, tapasztalatlan és súlytalan. Ennek ellenére a kormány őt jelölte magyar uniós biztosnak – számolt be a Teol.hu hírportál.
A vörös csillagot elfogadható jelképnek ítélő bankárt – mondta hétfőn délután, Balázs Péter külügyminiszterhez intézett interpellációjában a Parlamentben Potápi Árpád János, a Fidesz bonyhádi országgyűlési képviselője. – Sajnos napjainkban már senkit nem lep meg, ha Magyarországon fontos pozíciókat a kormány a haverjainak, a régi rendszert kiszolgált kádereknek, a bukott Gyurcsány Ferenc bizalmasainak játssza ki. Szégyen persze ez is, még nagyobb szégyen azonban, ha e hattyúdal nemcsak itthon, hanem az Európai Unió színpadán is előadatik.
Andor László EU-biztosnak való jelölése pedig bizony ennek a hattyúdalnak a része. Így pedig a szomorú végjáték, amit egy bukott kormány pozícióinak, jól fizető egzisztenciáinak mentése érdekében produkál, egész Európának bemutatja, hogyan is működik a demokrácia a magyar szocialisták szerint – mondta a képviselő.
Mivel a megszólított nem volt jelen az ülésen, Szabó Vilmos államtitkár válaszolt Potápi Árpád Jánosnak. Mint mondta, Andor szakmai, nemzetközi tapasztalatával erős tagja lesz a Barosso bizottságnak. Emellett visszautasította a fideszes politikus útszéli stílusát. – Nem tudják elviselni, hogy két választást elvesztettek, folyamatosan vádaskodnak, mindezt kicsinyes pártpolitikai okokból teszik. Ne csinálják ezt tovább, álljanak meg, nézzenek magukba, hogy mekkora károkat okoznak – szólított fel az államtitkár.
A Tolna megyei képviselő nem fogadta el Szabó Vilmos válaszát. A Parlament azonban 188 igen szavazat mellett, 148 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett igen – írta a Teol.hu hírportál.