Félmilliárdért vett kastélyt Farkas Flórián volt sofőrje, az állam hatalmasat bukott
Kikiáltási áron, 509 millió forintért vehette meg tavaly Fellegi Tamás volt nemzeti fejlesztési miniszter és a korrupcióval vádolt roma vezető, Farkas Flórián volt sofőrjének, Botlik Balázsnak a cége a XII. kerületi Tündérhegyi Pszichoterápiás és Pszichoszomatikus-rehabilitációs Osztály egykori épületét – írja a Hír TV. A csatornának a tényfeltáró műsora, a Célpont derítette ki, hogy a Property Miracle Kft.-t két héttel azelőtt alapították, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő aukcióján megszerezte volna a 7460 négyzetméteres telken fekvő a Szilassy úti ingatlant. Az ügyleten az állam 90, de akár 240 milliót is veszíthetett, amíg ugyanis a hasonló környékbeli telkek négyzetméterára 80-100 forint, ezt az elhanyagolt kastélyépületet 68 ezer forint körüli négyzetméteráron adták el.
A Célpont szerette volna megszólaltatni Botlik Balázst az ügyben, de nem sikerült elérnie. A cég székhelyén csak annyit árultak el róla, hogy Fellegi Tamásnak, Farkas Flóriánnak és egy milliárdos bankárnak is volt a sofőrje. Az ügylethez Matolcsy György unokatestvére, Szemerey Tamás vezette Növekedési és Hitelbank 200 millió forintos jelzáloghitelt adott. A többit a Property Miracle önerőből teremtette elő.
A Tündérhegy néven ismert épületben 1979-től a 2009-es bezárásig depressziósokat, pánikbetegeket, szorongásos zavarral, illetve fóbiával küzdőket kezeltek.