Felére csökkentik a képviselők és a bizottsági tagok fizetését Szekszárdon

A polgármester, az alpolgármester és a tanácsnok tiszteletdíja változatlan maradt.

2021. március 8., 17:57

Szerző:

Miután Bomba Gábor és Illés Tamás, az Éljen Szekszárd (ÉSZ) frakció képviselői többször hangsúlyozták, hogy a veszélyhelyzetben meg kell fogni a pénzt, arról hoztam döntést, hogy az önkormányzati képviselők, bizottsági tagok és bizottsági elnökök tiszteletdíját 50 százalékkal csökkentem - jelentette be hétfő délelőtti bejegyzésében Ács Rezső, Szekszárd fideszes polgármestere.

A történet előzménye, hogy a polgármester összeveszett  a legnagyobb ellenzéki formáció vezetőjével. A városvezető pénteken sajtótájékoztatón mutatta be új gazdasági tanácsadóját, Korcsmár Istvánt, az Alisca Bau korábbi vezérigazgatóját, tulajdonosát. Ács Rezső az eseményen megjegyezte, korábban felkérte Illés Tamást, az ÉSZ képviselőjét is, de ő nem vállalta el a feladatot.

Bomba Gábor, az önkormányzat ellenzéki frakcióvezetője szerint viszont Illés is elvállalta volna a megbízást. 

Az ellenzéki képviselő lapunknak azt is elmondta, szívesen vállalják az elvonással járó fizetéscsökkenést, azonban ezt akkor tartanák korrektnek, ha a polgármester, az alpolgármester és a tanácsnok tiszteletdíját is ugyanilyen mértékben csökkentenék. Megjegyezte, a döntésről a fideszes és az ellenzéki képviselők is a polgármester bejegyzéséből értesültek, előzetes tájékoztatást nem kaptak, ahogyan a javaslatról sem tárgyaltak velük.

A polgármester három hete még arról terjesztett be egy javaslatot, hogy emeljék a képviselői illetményeket. Egy hónap se telt és már a felére csökkentené - mondta a 168.hu-nak Bomba Gábor.

Az ÉSZ frakcióvezetője szerint nem ez az első eset, hogy a polgármester egyeztetés nélkül fogad el javaslatokat, a múlt héten épp a közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatát (SZMSZ) módosította, amit mindkét frakció ellenzett, A hivatali átszervezést ugyanis szerintük nem egy pandémia alatt kéne elrendelni. Hozzátette: a város honlapjáról és a polgármester közösségi oldaláról tudnak csak tájékozódni a friss döntésekről, miután a városvezető - élve a veszélyhelyzet idején érvényes szabályokkal - sok más településhez hasonlóan a képviselő-testület nélkül irányítja a várost.

(Kiemelt kép: Ács Rezső hivatalos Facebook-oldala)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.