Ez tényleg brutális, négyszer drágább a cseresznye, mint tavaly, 2000 forintot is elkérhetnek kilójáért

2019. június 4., 08:38

Szerző:

A sok eső miatt hatalmas a terméskiesés, van olyan fajta, ahol szinte a teljes termés odalett. 

„Már azt az áprilist követő időszakban lehetett érzékelni, hogy bizonyos fajtákból akár 80-90%-os termés is kiesett. Mi átlagosan akkor úgy számoltuk, hogy nagyjából olyan 30-50 százalékos a termékkiesés" – magyarázta Kelemen László, az Agro Consulting egyik tulajdonosa az ATV-nek

A mostani időszakban a kereskedők 1000-1200 forintot fizetnek a termelőnek a cseresznye kilójáért, ami azt jelenti, vásárlóknak a boltban ennél már jóval többet, 1500, de akár 2000 forintot is kell adni.

Összehasonlításképpen: tavaly 300 és 700 forint között volt a gyümölcs ára.

Ráadásul amikor már lehet kapni magyar cseresznyét, akkor utána külföldről több már nem jön be – tette hozzá a szakember.