Ez még csak a kezdet: tízezer ember a sajtószabadságért a Kossuth téren

- Szeretet, tisztelet a szabadságharcosoknak! – reccsen a közepébe Bakács Tibor. A tömeg még szégyenlősen tapsol, Bakács hangol. Emlékszik még, milyen volt ’89-ben kitalálni a Narancsot („mámorító”), amivel egyben „kitört a sajtószabadság”. S mivel húsz év után sem lettünk kiskorúak, „természetes életérzésünk a szabad kifejezés, amiért most tüntetünk”.

A rendezvény egyik szervezője, Fölkel Róbert (civilben vállalkozó) hozzáteszi, nemcsak a sajtó- és szólásszabadság került veszélybe, de hovatovább a szabadság is. Amiért egyébként délután Pécsett is tüntettek, a mostani rendezvénnyel egy időben pedig Bécsben és Varsóban demonstrálnak. A cél azonban nagyobb. Letenni egy, a hatalom számára megkerülhetetlen civil mozgalom alapjait. „Itt vagyunk, itt vagyunk” skandálja a volt Földművelésügyi Múzeum tövében hullámzó tömeg, némi színpadi biztatásra.

Aztán rap. Bakács: „nem tudom, Mari mit kezd ezzel a műfajjal”, Busa Pista mindenesetre küzd. Egyelőre nem a sajtóért, hanem a hangerőért. „Küldjetek még rá, mert ez így nagyon csirke.” Aztán nyomja: „a fejemben még a majmok bokszolnak, adtam tegnap rendesen az alkoholnak”. A fiatalabbja máris ropja, odébb ritmusra dülöngélnek a kalapos fejek, roggyannak bátortalanul a térdek. De egy az érdek. Ice-T nevét lassan már az ősz nénik is ismerik. Csak az „mp3”-nál meg az „X-Box”-nál bizonytalanok a tekintetek.

Bakács szerint tízezer a téren a nép. A rendőröktől hallotta, hisz nekik. Mint itt mindenki. Hiszen az Egymillióan a sajtószabadságért közösséget a Facebook-on már több mint hetvenegyezren kedvelik, hétezren előre jelezték, itt lesznek. Ötezren pedig a kiáltványt is aláírták. Merthogy az is van.

Kívánják: „a médiatörvények alkotmányosságának vizsgálatát, illetve módosítását; a szakmai szervezetek képviseletét a médiaszabályozás átalakításában; a médiahatóság és a médiatestületek politikai függetlenségének biztosítását; az önkényesen kiszabható és aránytalan büntetések lehetőségének eltörlését; a törvény által védett titkok és az újságírók bizalmas forrásainak tiszteletben tartását; a közszolgálati hírszerkesztőségek függetlenségének helyreállítását; a szólásszabadságot, illetve más emberi és politikai jogainkat védő szervezetek bevonását a Közszolgálati Kódex kialakításába.” Gryllus Dorka olvassa fel, mert „a forradalom szart se ér, ha nincs egy gyönyörű nő” (Bakács). És „mert mindig a szép nők szájában van az igazság”. A szöveget a Parlament kartonkapus változatára fel is szögelik, lehet olvasgatni, „nincs benne helyesírási hiba”.

Hahota morajlik végig a tömegen, immár oldottabbak a kezdő tüntetők is. A sorok között Závada Pál, Darvasi László, Bauer Tamás, Vágó István, Kukorelly Endre. LMP-s frakciótársa, Scheiring Gábor szintén itt van. Noha a szervezők nem rejtették véka alá, jobban szeretnék, ha a politikusok a tüntetés látogatása helyett inkább a parlamentben tennék a dolgukat. Scheiring sztorizik: gondolkodott, hogy ide is álarcba jön, mint egy korábbi demonstrációra. Akkor felirat is volt rajta: „anonim politikus.” De most mégsem.

Az MSZP-s Steiner Pál szerényen meghúzódik egy oszlop tövében, Majtényi László pedig figyel. Azt mondja, azért jött, hogy az arcokat nézze. Megnyugodott, „szimpatikusak.”

A tér egyik sarkában a „Népszavazás a nőkért” standja, aláírásgyűjtés is zajlik. Másutt fotósok hadának mosolyog egy kislány, szép, szabályosan fordítgatja tábláját: ”Viktorbá’ én nem kértem pótapát, köszönöm, nekem van apukám”. Feltűnik Tomcat, interjúzgat. Valaki transzparensén a kötelező irodalmat ajánlja: Orwellt, Huxleyt, „olvasd, amíg lehet”. Odébb anarchista fiatalok szórólapoznak, síppal, dobbal, megkoronázott Orbán Viktor-képpel. Átellenben a Greenpeace hirdeti: „a környezetvédelemnek is szabad sajtó kell”. Sápad mögötte az uniós elnökséget hirdető logó zöldje. Csak egy kiskutya látja, akit háttal a színpadnak helyeztek védelembe egy doboz tetejére.

Közben Bakács Orbán Viktor e-mailcímét diktálja, használja javasolni az elégedetlenkedőknek kiáltványküldésre. És kiderül, lesz folytatás is: január 27-én itt és az ország több pontján. „Ne higgye a hatalom, hogy elfáradunk”.

Bródy János a Miért hagytuk, hogy így legyen című dalát énekli, aztán a Ha én rózsa volnék kezdetűt a szeretetről, mert errefelé „a szeretet hatalmát összekeverik a hatalom szeretetével.” Kíséret nélkül szól a vége, csak a tömeg dúdolja vele: „akkor lennék boldog, ha kifeszítenének, s nem lennék játéka mindenféle szélnek”.

Indulhat is a nép haza, hétig van csak engedély. De nem akaródzik. Babarczy Eszter lelkesedik egy kisebb csoportnak: márciusban, alkotmányozáskor még a füvön is ülni fognak. Bakács a színpadról álvitázik az egyik szervezővel: „miért mondjuk, hogy menjenek haza? Itthon vannak!”