Eltűnt az EU-s soros elnökség logója Orbán Viktor új „békemissziós” képeiről

Nemzetközi partnerei kemény bírálatot fogalmaztak meg a magyar miniszterelnökkel szemben, mivel nyugati szövetségesei szerint Orbán Viktor magyar kormányfő a „békemisszióját”  összemosta az épp betöltött soros elnökséggel. Ennek egyik bizonyítékául azt hozták fel, hogy Orbán a közösségi médiában az elnökségi logót is használta a „békemissziós" fotókon. Ennek azonban vége, az EU soros elnökségi logója már nem szerepel Donald Trump korábbi amerikai elnökkel folytatott találkozóról pénteken megosztott fényképeken.

2024. július 12., 17:27

Szerző:

Már nem szerepel az Európai Unió Tanácsa magyar soros elnökségének logója az Orbán Viktor miniszterelnök úgynevezett „békemissziójáról” készült fényképeken – írta meg a 24.hu.

A lap emlékeztet, ezeket a képeket rendszerint a kormányfő Facebook-oldalán osztják meg. A soros elnökségre utaló logó július 1-e, vagyis a féléves elnökségi ciklus kezdete óta a miniszterelnök oldalán megjelent fotók legtöbbjén ott volt, ám a Donald Trump korábbi amerikai elnökkel folytatott találkozóról pénteken megosztott fényképeken már nem szerepel.

Orbán már a magyar soros elnökség másnapján titokban Kijevbe utazott, ahol Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel találkozott, július 5-én pedig szintén titokban Moszkvába utazott, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalt. Július 8-án a magyar kormányfő már Pekingben volt a kínai elnök, Hszi Csinping oldalán, akivel szintén a „békemisszió” keretében rázott kezet, majd Washingtonba utazott a NATO megalakulásának 75. évfordulója alkalmából megtartott észak-atlanti csúcsra.

Orbán Viktor „békemisszióját” ezután a soros elnökségi logó nélkül folytatja

Mint írják, Orbán Viktor kedden Recep Tayyip Erdogan török elnökkel is találkozott, az erről készült fényképen szintén szerepelt még az EU-s soros elnökségre utaló logó, a Donald Trumppal készült fotókon azonban már nem.

Orbán Viktor sok kritikát kapott a nemzetközi partnereitől és a nemzetközi médiától az elmúlt közel két hétben, amiért a világhatalmak vezetőivel folytatott találkozóit úgy igyekezett feltüntetni, mintha az Európai Unió elnökeként tárgyalna. Az ezzel kapcsolatos kérdésekre a hétfői Kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter ugyanakkor kétértelmű válaszokat adott, amikor azt mondta: a miniszterelnök nem az Európai Unió nevében, de az Európai Unió soros elnökeként tárgyalt a vezetőkkel.

Orbán az Európai Unió nevében nem is tárgyalhatott, hiszen erre semmilyen politikai felhatalmazással nem rendelkezik. Az Európai Unió Tanácsának soros elnöksége, amelyet a következő fél évben Magyarország tölthet be, elsősorban ceremoniális szerepet ró a magyar kormányfőre, aki a soron következő csúcstalálkozókon beszámolhat a két csúcs között eltelt időszak eseményeiről.

(Kiemelt képünk forrása: Orbán Viktor hivatalos Facebook oldala)