Szabálytalanul épült társasházak miatt van bajban Érd

Felfüggesztették a magánépítkezéseket a településen, a polgármester azt mondja, elképesztő módon csúszik hátrafelé a város életminősége.

2023. július 20., 08:38

Szerző:

Mint korábban megírtuk, radikális lépésre szánta el magát Érd vezetése. Múlt szombattól gyakorlatilag minden újonnan induló magánépítkezést megtiltanak mindaddig, amíg el nem készül a város új építési szabályzata. A szigor mögött az agglomerációra jellemző túlnépesedés mellett a szabálytalanul épülő kvázi társasházak állnak – írta a 24.hu.

Az ideiglenes változtatási tilalom egyik oka, hogy az utóbbi években több vállalkozó úgy épített többlakásos házakat Érden, hogy azok megvalósítása köszönőviszonyban sincs a helyi szabályozással. 

Budapest lakossága 2001 óta csaknem százezer fővel csökkent, az agglomerációs övezetbe tartozó nyolcvan település népessége 235 ezerrel nőtt. Érden a lakosság száma az utóbbi legalább húsz esztendőben átlagosan évi 800–1000 fővel gyarapodott, ami komoly nyomást helyez a településen élőkre is.

Közlekedési dugók, parkolási gondok, bölcsődei helyek hiánya, áram- és vízhiány, hogy csak a legfontosabbakat említsük.

Mostanra odáig jutott a helyzet, hogy a dugók miatt nem ritkán akár másfél órát is eltart az út Budaörstől Érdig az M0-son – nyilatkozta egy érdi lakos. 

Csőzik László polgármester szerint „a népesedési problémák egyszerűen kezelhetetlenné váltak az agglomerációban. Olyan elképesztő módon csúszik hátrafelé a város életminősége, hogy Érd élvezhetetlenné válik, és csalódnak, akik kijönnek.”

A polgármester optimista becslése szerinte jövő májusra elkészülhet az új helyi építési szabályzat, de az ellenzék szkeptikus. A változtatási tilalomra vonatkozó rendeletet a helyi Fidesz-frakció nem is támogatta, tartózkodtak.

(Fotó: Shutterstock)

Tegnap 15:37

Papp László, Debrecen polgármestere nem ért egyet a kormány Versenyképes Járások programjának jelenlegi formájával, ami elvonná a településektől az iparűzési adó növekményét. A fideszes polgármester szerint a gazdag városoknak támogatni kell a szegényebb települések fejlődését, de ennek van egy egészséges határa.