Engedélyt kapott egy oltópont létrehozására a XVI. kerület fideszes önkormányzata

Miközben például Szombathely ellenzéki önkormányzatának nem sikerült ezt elérni.

2021. március 18., 19:56

Szerző:

Oltópontot létesít az önkormányzat a XVI. kerületi Erzsébetligeti Színházban. A kerület Facebook-oldalán jelentette be, hogy elkezdődik az oltás a helyszínen, a biztonsági előírásokat is közölték:

 

Habár a kerületnek most sikerült saját oltópontot létesítenie, nem ez az első önkormányzat, amelyik ilyesmivel próbálkozott. Korábban Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely, illetve Szombathely polgármestere, Nemény András is elkezdtek dolgozni helyi oltópontok kiépítésén, ahol a háziorvosi rendelőkkel ellentétben nagyobb térben, a megfelelő távolságtartást minden körülmény között biztosítva tudtak volna oltani a koronavírus ellen. Az ellenzéki polgármestereknek a kormány ezt azonban nem engedélyezte.

(Kiemelt képünk illusztráció: MTI | Bús Csaba)

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Tegnap 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.