Elvitte a HÉV a kisfiút, az édesanya a másik gyermekével már nem szállhatott fel

2018. október 9., 19:47

Szerző:

Elképesztő esetről írt a Pesten hallottam Facebook-csoportban egy szemtanú, aki látta, hogy hogy egy édesanya a két gyermekével Pannóniatelepnél fel akart szállni a Szentendre felé tartó HÉV-re, és a kisfiát még fel is tehette, de amikor viszont visszafordult, hogy kiemelje a babakocsiban ülő kislányát és utána a babakocsit is feltegye, az ajtók bezárultak, a szerelvény pedig elindult – derül ki a hvg.hu cikkéből.  „Sokkot kapott hirtelen, kétségbeesésében azt se tudta, mit csináljon, majdnem a sínek között futott a HÉV után. Szerencsére voltunk egy páran a megállóban, akik rögtön odaugrottak, egyrészt intézkedni, másrészt megvigasztalni szegényt!” – hangzik a Facebook-poszt, a portál pedig megkérdezte az ügyről a BKK-HÉV-Zrt.-t, amely elismerte, hogy az eset megtörtént. 

„Az eddig rendelkezésre álló információk szerint a járművezető nem látta, hogy lenne még felszálló utas, ezért csukta be az ajtót. A munkatársak – miután értesültek a helyzetről – azonnal a gyermek segítségére siettek, és vigyáztak rá, amíg az édesanya megérkezett”

– válaszolta a cég, bocsánatot kérve a családtól.

Nagyszabású vasútfejlesztésre tett ígéretet Lázár János építési és közlekedési miniszter. A fejlesztés Salgótarjánt érinti, a városon áthaladó 81-es vasúti fővonalon a MÁV kialakítana egy városi vasútvonalat, ami a helyi közlekedést segítené.

Az Európai Unió Tanácsa tovább erősíti a nemdohányzók védelmét, elfogadva a dohányfüst- és aeroszolmentes környezetről szóló ajánlásokat. A dohányzás visszaszorítását szigorúbb szabályozók bevezetésével kívánják szavatolni.