Előrejelzés: Magyaroszágon napi tízezer fertőzött várható novemberben

A negyedik hullám csúcsa november végén lehet a matematikai modell szerint. 

2021. október 2., 16:18

Szerző:

Az Institute for Health Metrics and Evaluation (IHME) szervezet matematikai modelljei alapján november végére várható a negyedik hullám csúcsa Magyarországon, írja a napi. hu. Az előrejelzés szerint napi 25 ezer is lehet a fertőzésszám ekkor.  Január 1-ig összesen több, mint 36 ezer áldozattal is számolhatunk az intézet számításai szerint. 

Összeségében IHME modellje alapján a koronvírus-járvány negyedik hulláma több fertőzéssel fog együtt járni, mint a harmadik. Az eddigi várható fertőzési és halálozási számokat egészen pontosan megtudta jósolni a washingtoni intézet. A 2020 októberében megjelent elemzésükben azt írták, hogy november 27-re napi 115 fős halálozás várható és igazuk is lett. A második hullám tetőzését azonban nem sikerült jól modellezniük, mert 145-150 közötti halálozást vetítettek előre, de a valóságban ez napi 190 volt december elején. 

A mostani becslések szerint a negyedik hullám nem lesz olyan súlyos. Az IHME modellje szerint a jelenlegi adatok alapján 156-158 közötti lesz a legmagasabb halálozási szám december 19-én. Amennyiben az emberek nem fogják komolyan venni a szabályokat, akkor ennél rosszabbra is számíthatunk, mert akár 230-31 napi halálozás is elképzelhető a karácsonyi időszakban. 2022. január 1-ig a jelenlegi szabályok alapján végzett számítások szerint az összes áldozat száma 36 429 főre emelkedhet.

(Kiemelt képünk illusztráció: Egészségügyi dolgozót oltanak az oxfordi Astrazeneca koronavírus elleni vakcinájával az ukrajnai Kijevben, 2021. március 15-én. Fotó: AFP | Sergei Supinsky)

 

 

 

19:45

Egyes sajtóhírekkel ellentétben az MVM számlázási rendje nem változott, a számlázás időpontja visszakerül a megszokott időpontra – közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

2022. szeptember 29., 14:05

Péntek 16 órától hétfő 04:30-ig a Nemzeti Vágta átveszi a terepet a Hősök tere körül. Péntektől máshogy fognak járni a buszok is a hétvégén, az 1-es metró viszont sűrűbben közlekedhet a rendezvényre látogatók miatt.

2022. szeptember 29., 13:32

Jövő hétfőn magyar-osztrák-szerb csúcstalálkozót tartanak Budapesten, a tárgyalások fő témája az illegális migráció elleni közös fellépés – erősítette meg az erről szóló sajtóhíreket az MTI-nek Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár csütörtökön.