Ellenzéki sikerek az időközi választásokon

Két településen a Demokratikus Koalíció által támogatott, egy helyen pedig jobbikos jelölt nyerte a vasárnap tartott időközi önkormányzati választásokat.

2012. november 26., 09:51

A függetlenként induló Szalai Miklóst választották a rábaközi Szilsárkány polgármesterévé a vasárnapi időközi önkormányzati választáson.

Ottlakán Beatrix elmondta: a polgármesteri pozícióért hárman versengtek, mindegyikük független induló volt. Szalai Miklós 156, Kuti István jelenlegi alpolgármester 137 voksot szerzett, Gőgös Zsuzsanna 30 szavazatot kapott. A választásra jogosult 583 választópolgár közül 326-an járultak az urnákhoz, ez 56 százalékos részvételi arányt jelent. Három szavazólap érvénytelen volt. Az új polgármester a szilsárkányi önkormányzatban mostanáig nem tevékenykedett. A Kisalföld című Győr- Moson-Sopron megyei napilap információja szerint Szalai Miklós nem falubeli, vállalkozása viszont a településen van.

A nem egészen 700 lakosú rábaközi faluban azért kellett időközi választást tartani, mert a korábbi polgármester, Zöld Péter augusztusban egészségi okból lemondott. Leköszönése óta Kuti István alpolgármester látta el a községvezetői teendőket.

Majoros László Ferencet lett Pácin polgármestere

Majoros László Ferencet (független) választották Pácin új polgármesterének a vasárnap megtartott időközi választáson – tájékoztatta Csonka István, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település jegyzője a voksok összeszámlálását követően az MTI-t.

A bodrogközi településen az időközi polgármester választást azért írták ki, mert Barati Attila – aki 1990-től, hat cikluson át 2012-ig vezette a másfélezer lakosú települést – szeptember elején 46 éves korában meghalt. A posztért négy független jelölt indult. A névjegyzékben szereplő 1147 pácini közül 684-en voksoltak.

Majoros László Ferenc 288, Nagyné Farkas Anikó 134, Rostás Tamás 181, míg Gecse Istvánné 72 szavazatot kapott, kilenc voks érvénytelen volt.


Réti Csaba nyert Vámosszabadiban

A település eddigi vezetőjét, Réti Csabát (független) választották a Győr közeli Vámosszabadiban polgármesterévé a vasárnapi időközi önkormányzati választáson.

Szabó Eszter elmondta: a polgármesteri pozícióért négyen indultak, mindannyian függetlenként. Réti Csaba 269 voksot kapott, Méri Attila 233 szavazatot, Adorján Judit 54 voksot szerzett, Pék Gyulánéra 37 szavazat érkezett. A választásra jogosult 1219 választópolgár közül 602-en járultak az urnákhoz, ez 49,4 százalékos részvételi arányt jelent. Volt néhány érvénytelen szavazat, továbbá két boríték, amelyből hiányzott a szavazólap. Kifogás nem érkezett a helyi választási bizottsághoz – közölte Szabó Eszter.

Az időközi voksolást azért kellett megtartani, mert a polgármester szeptember elején lemondott posztjáról. Döntését akkor egészségi okokkal indokolta a Kisalföld című megyei napilapnak.

Lengyel Györgyöt választották polgármesterré Kardoskúton

Lengyel György (független) nyerte a kardoskúti időközi polgármester-választást vasárnap – közölte Mészáros Erzsébet, a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel. A békés megyei kistelepülésen három független jelölt indult a tisztségért, a választási részvétel 61 százalékos volt.

Mészáros Erzsébet elmondta: 464 választásra jogosult állampolgár adta le voksát, ebből 462 volt az érvényes szavazat. Lengyel György 201 szavazatot, Varga Pál 156 voksot kapott, Gombkötő Lajos Istvánra 105 választó szavazott. A település lakosságának száma 916 fő, a választásra jogosultak száma 759 volt.

A jobbikos Kurdi Ferenc lett Kosd új polgármestere

Kurdi Ferenc, a Jobbik jelöltje, Kosd eddigi alpolgármestere válthatja a polgármesteri székben a független László Zoltánt a Pest megyei községben vasárnap tartott időközi választás eredményeként; a képviselő-testületben csak két új tag lesz – közölte a település jegyzője az MTI-vel.

Dobosné Varga Gabriella elmondta, hogy a 2600 lakosú Kosdon a 2036 választásra jogosult polgár közül 992-en mentek el szavazni, ami 48,89 százalékos részvételnek felel meg.

A négy polgármesterjelölt közül a legtöbb voksot – 489-et – az eddigi alpolgármester, a Jobbik színeiben politizáló Kurdi Ferenc kapta, így legyőzte a volt polgármestert, a független László Zoltánt, aki 334 szavazattal a második helyen végzett.

Bodnár Mihályné 108, míg Fodor Krisztián 53 voksot gyűjtött, mindketten függetlenként mérették meg magukat a polgármesteri posztért.

A hat képviselői helyre tizenketten pályáztak, közülük négyen a hivatalban lévő testületből, sikerrel: a független Biber Kálmán, Bársony Csaba Tibor és Horhi József, valamint a jobbikos Hugyecz Andrásné a helyén maradhat, hozzájuk csatlakozik új tagként Podholiczki Judit és Zombori Márk Ádám, mindketten függetlenek – tette hozzá a jegyző.

A kosdi képviselő–testület augusztus 30-án „kommunikációs hiányosságokra” hivatkozva oszlatta fel magát, ezért kellett időközi polgármester- és képviselő-választást kiírni.