Ellenállni vagy azonosulni?

Pályáját a budapesti Katona József Színházban kezdte. A kereskedelmi televíziózás miatt kellett távoznia onnan. Idővel Schwajda György szerződtette a Nemzeti Színházhoz. Bulvárban is követhető balhéi ellenére a későbbi igazgatóváltások idején is biztos helye volt a társulatnál. A színháztól az évad végén búcsúzó művész a hatalomhoz törleszkedő Hendrik Höfgen színészt játssza a Mephistóban. Az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színháznak ez az utolsó produkciója, amely azért tükröt tart az új igazgatónak, Vidnyánszky Attilának is. SZTANKAY ÁDÁM interjúja.

2013. május 23., 08:47

- Höfgen karakterére volt bármi hatása Vidnyánszky Attila személyiségének?

– Szerintem önmagában is jól sikerült előadás a mienk. De kétségtelen: a mi Mephistónkat megemeli a Nemzeti Színház körüli történések összessége. S persze magamnak is feltettem a höfgeni kérdéseket: menni vagy maradni? Ellenállni vagy azonosulni?

- Vagyis lényegében a hatalomhoz való viszony került mérlegre. Volt példa hasonlóra a korábbi igazgatóváltások idején?

– Sosem érdekelt igazán a színész és a hatalom viszonya. Leginkább szakmai megfontolások motiválnak. Amúgy nem titok: a rendszerváltás óta mindig a Fideszre szavaztam. Erről sokat vitáztunk is Hollósi Fricivel, aki rendre a másik oldalra voksolt. Aztán 2010-től egyszer csak feltűnt: a kormányzat sorra hozza a buta döntéseket. Emiatt az utóbbi időben a politika egész világától eltávolodtam – érzelmileg és intellektuálisan. Más kérdés: Höfgen szerepére készülve újra élesen ráláttam a hatalom abszurdjaira.

- Közbevetőleg: a Fideszben mi vonzotta?

– Akkoriban fogtak meg, amikor még fiatalok voltak. Elhittem, hogy valóban változtatni akarnak. Hogy nem állnak majd be a farkasok közé.

- A Fidesz eszmét váltva húsz éve villantotta ki először farkasfogait.

– Mifelénk az emberek többsége csak akkor kapja fel a fejét, ha már saját bőrén érzi, hogy baj van. A szomszédban zajló délszláv háború idején is csak rosszallóan hümmögtünk, magunkban meg azt gondoltuk: a lényeg, hogy a mi gyerekeinket nem érinti. A színháznál maradva: amikor híre jött a megszorításoknak, úgy voltam vele, hogy szomorú, ám talán szükségszerű. Ráadásul a Nemzeti színészeként még csak nem is érint. Aztán gazdasági okokból bezárt a Budapesti Kamaraszínház. Találkoztam ottani barátaimmal, megöleltem őket, s közben megint csak az jutott eszembe: milyen jó, hogy nekem biztos a helyem. Akkor borzongtam meg először, amikor kezdték pedzegetni az igazgatóváltás lehetőségét a Nemzetinél. Erre rátett, hogy Vidnyánszky Attila, amikor beadta a pályázatát, rögtön azt nyilatkozta: nincs szüksége celeb színészekre, akik kereskedelmi csatornákon az ördögöt szolgálják. Akkoriban sokszor beszélgettünk nemzetis kollégákkal arról, miért nem megy az összefogás, pedig jól tudjuk: vétkesek közt cinkos, aki néma. Latolgattuk: mi az oka, hogy csak akkor kezdünk üvölteni, ha már késő, ha már nincs tétje? Válaszunk ma sincs erre.


- Kritikák említették a Mephisto kapcsán: önt az is segíthette a szerep megformálásában, hogy Höfgenhez hasonlóan szinte képtelen nemet mondani az élet örömeire. Bántó felvetés?

– A színlapon ez áll: „Hendrik Höfgen, a színész.” Így, általánosan. Merthogy bizonyos szinten minden színész ilyen. Aki erre a pályára jön, szeretné magát megmutatni. Mert tapsra, hírnévre vágyik, s mindarra, ami ezekkel jár. Például szeretetre is.

- Már a Katona József Színház tagjaként komoly sikereket élhetett meg.

– Emelni kellett az „adagot”. Jött a televízió. Nyilván az anyagi motivációkat is említhetném. Sok mindent feladtam azért, hiszen el kellett jönnöm a Katonából, hogy megtapasztaljam a népszerűség legmagasabb fokát. Talán innen a személyes kötődésem Höfgen szerepéhez: több bennem az exhibicionizmusra való hajlam, beleértve a szeretetéhséget, mint az átlagszínészben. Konkrét okait kapásból nem is tudnám megnevezni. Ám valójában minden igazi színész feladja az életét a hivatásáért.

- Höfgen színészként nem tartozik a legjobbak közé. Ön kisebb kaliberként a bulvárban is követhető buktatók után már süllyesztőben lenne. Tehetsége összefügg alkalmi vakmerőségeivel? Bátrabbá teszi?

– Látszik vagy sem: már nem ott tartok, ahol tegnap. Nem sokkal a börtönítélet után levelet kaptam egy „átlagnézőtől”. Azt írta: összes marhaságaim mellett el ne felejtsem, hogy istenáldotta képességet kaptam az égiektől és a szüleimtől. Arra is figyelmeztetett: ez egyben felelősség. Volt időm eltöprengeni ezen. Utálom a pátoszt, de úgy érzem: ez a felelősség már képes felülírni mindent.

- Még utolsó balesete előtt beszélt lapunknak személyisége sajátos kettősségéről. Azt mondta: egyszerre él önben dr. Jekyll és Mr. Hyde, s az ebből fakadó feszültség szakmailag inspirációt jelent – minden káros mellékhatásával együtt.

– Bizonyos történések erős cezúrát jelentenek az ember életében, ha nem teljesen lökött. Átlátom, milyen képtelen volt például az a szituáció, amikor legidősebb lányom érettségijének a napján letöltendő börtönbüntetésre ítéltek. Megtörtént. Ebből is tanultam.

- A Vígszínházban folytatja a jövő évadtól. Sima volt az átmenet?

– Eredetileg úgy képzeltük, hogy a Nemzeti Színház csapatából tízen-tizenketten együtt maradunk valamilyen formációban – Alföldi Róbert vezetésével. Csakhogy kezdtek kirajzolódni a finanszírozás nehézségei, miközben érkeztek a felkérések más színházaktól. Nem lehetett sokat hezitálni, hiszen a művészi álmok mellett a megélhetés is komoly kérdés. Elsőként azok estek ki a tervezett közös csapatból – László Zsolt, Gáspár Sándor –, akik Székesfehérvárra szerződtek. Engem Eszenyi Enikő hívott. És már akkor szóba került, hogy ősszel Alföldi rendezésében játszhatok majd a Danton halálában. Végül igent mondtam Enikőnek.

- Danton címszerepében a tegnapi társai által nyaktiló alá juttatott forradalmárt játssza. Töpreng már a karakteren?

– Korai. Két nagyobb feladat vár még előtte. A Kőműves Kelemen a RaM Colosseumban és Koppány az István, a királyban.

- Nem ijesztő, hogy Eszenyi Enikőnek a jövő évad végén lejár a mandátuma?

– Nagyon ijesztő, de nincs mit tenni. Enikő különben szentül hiszi, hogy nem fogják bántani. Pedig bármi történhet. Ugyanakkor erőt ad neki a saját meggyőződése.

- A Mephisto-előadások végén tüntetve tapsol a közönség. A művészt nem zavarja, hogy az ünneplés egyben politikai üzenet?

– Az érzelmi kötődés a fontos, az érint meg. Arra szoktam gondolni: aki könnyezve tapsol, kedvenc társulatát búcsúztatja.

- Gondolt arra is, mi lett volna, ha Vidnyánszkyt nem zavarja a celebmúlt, s meghívja önt is a csapatába?

– Attila már a szerződtetési tárgyalások kezdetén megüzente egyik kolléganőmmel: esze ágában sincs kirúgni. Éppen Gáspár Sándorral cigiztünk a Nemzeti büféjének erkélyén, és próbáltuk kisakkozni: mi történhetett? Később személyesen is beszéltem Attilával, aki különösebb magyarázat nélkül megerősítette az üzenetet. Mondtam, ha lesz rá mód, szeretnék Alföldivel tovább dolgozni, akihez ezeréves barátság köt. Attila azt felelte: mindenképpen rám bízza a döntést.

- Mára sikerült kisakkoznia, miként illett volna az általa hirdetett színházeszményhez az „ördög szolgálójának” szerződtetése?

– Alighanem az történt: Vidnyánszky Attila eszmei megnyilatkozásai után beült a Nemzeti előadásaira. És mert kiváló színházcsináló, minden körülmények között felismeri a tehetséget, a jó színházat. Meggyőződésem, hogy ha nem a következő direktor szemszögéből nézi a produkciókat, még kalapot is emel Alföldi Róbert munkássága előtt. Így viszont rendkívül kényelmetlenül érezhette magát attól, amivel szembesült. Mondhatni, ő került ördögi helyzetbe. És próbálta menteni, ami menthető. Ám ez már nem az én történetem.