Elképesztő: rászálltak a távozó polgármesterre

Molnár Gyula ügyvédje kíséretében érkezett a főügyészségre, de nem nyilatkozott a sajtónak. Az MTI múlt szerdán számolt be arról, hogy újabb idézést kapott gyanúsítotti kihallgatásra Molnár Gyula, akinek a XI. kerületben, a polgármesteri irodájában adták át a főügyészség munkatársai az újabb idézést.

2010. október 4., 13:31

Gyanúsítottként hallgatja ki a Központi Nyomozó Főügyészség Molnárt, a XI. kerület távozó szocialista polgármesterét, aki hétfő kora délután érkezett meg a főügyészség épületébe - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.

Múlt hét kedden egy ingatlan tulajdonjogának átruházása kapcsán hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatta meg a Központi Nyomozó Főügyészség Lakos Imrét (aki nemrég lépett ki az SZDSZ-ből), a XI. kerület eddigi alpolgármesterét. Aznapra idézték gyanúsítotti kihallgatásra Molnár Gyulát, a kerület polgármesterét is, ám ő akkor nem jelent meg az idézésre.

Az ügyészség szerint a vagyongazdálkodásért felelős alpolgármester a posztjából fakadó függőségi viszonyt kihasználva a hivatali helyzetével visszaélt, hogy egy kft.-nek előnyt szerezzen; a cég a XI. kerületben, a Dombóvári és Budafoki út sarkán levő ingatlant szerette volna megszerezni, mert a környező ingatlanok már a tulajdonában álltak. Az ügyészség szerint a tulajdonjogot az államháztartási törvény előírásait megkerülve juttatták át a gazdasági társaságnak, mivel nem történt nyilvános versenytárgyalás. Mindez a nyomozóhatóság szerint a polgármester és az alpolgármester tudtával történt. Lakos Imre panasszal élt a gyanúsítás ellen és megtagadta a vallomástételt.

Molnár Gyula akkor az MTI-nek úgy nyilatkozott: "ha egy állami telek értékesítése ügyében (...) több mint ezer napja folyó vizsgálat a választások előtt négy nappal jut el abba a stádiumba, hogy egy esélyes polgármesterjelöltet az ügyészségre kell hívni, a helyettesét pedig meggyanúsítani, akkor az önmagáért beszél, és nem kívánom kommentálni".