Elhunyt Várhelyi András volt országgyűlési képviselő

Elhunyt életének 69. évében Várhelyi András újságíró, költő, író, volt kisgazda országgyűlési képviselő, közölte a család kedden az MTI-vel.

2022. augusztus 16., 19:32

Szerző:

Várhelyi András 1953-ban született a Heves megyei Szilvásváradon. 1978-ban szerzett diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Karán, 1982-től tanársegéd volt az ELTE római jogi tanszékén, ezzel párhuzamosan színikritikusként, publicistaként írt. 1986-ban bölcsészdiplomát szerzett, és abban az évben nevezték ki egyetemi adjunktusnak az ELTE római jogi tanszékén.
 

1991-ben az akkor induló Új Magyarország című napilap igazgatójaként dolgozott, majd a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium szóvivője lett, 1992 őszétől pedig a Miniszterelnökségen dolgozott. 1994 őszén belépett a Magyar Demokrata Fórumba, de nyolc hónap után elhagyta a pártot és 1995 júniusában a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt elnöki főtanácsadójaként a kisgazda kabinetrendszer felépítésén dolgozott.
 

Az 1998-as országgyűlési választáson az FKGP jelöltjeként választották képviselővé, de 2001-ben kizárták a pártól. 2002-ben függetlenként indult, azonban nem szerzett mandátumot. A család tájékoztatása szerint Várhelyi András hosszan tartó, súlyos betegség után augusztus 9-én hunyt el.

(Fotó: Unsplash)

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.