„Egymást hazudtolják meg a fideszes politikusok”

Az MSZP szerint az embereket riogató Fidesz már annyira sem kormányoz, hogy még az állami alkalmazottak leépítéséről szóló hazugságaikat sem egyeztetik.

2016. február 10., 06:34

Szerintük ezt bizonyítja, hogy Csepreghy Nándor miniszterhelyettes az ATV egyik műsorában 100-150 ezer közalkalmazott leépítéséről beszél, míg Lázár János miniszter mindössze hatezer ember menesztését látja indokoltnak.

Lázár szerint az államigazgatásban dolgozók kirúgása a járásoknál kezdődik, míg Pósán László fideszes országgyűlési képviselő a Debreceni Városi Televíziónak nyilatkozva azt mondta: a a tervezett létszámcsökkentés elsősorban fővárosi köztisztviselőket érint, szerinte ez „alapvetően budapesti téma”.

„Látható, hogy az egyik hazugságból a másikba menekülő fideszes politikusok már egymással sem egyeztetnek. Egy biztos: akik rájuk szavaztak, nem arra adták a voksukat, hogy a Fidesz kirúgjon több tízezer embert!” – zárul az MSZP közleménye.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.