Kiszivárgott, mit tervez a kormány az egyetemi felvételivel

A Telex olyan tervezetet szerzett meg, amely szerint a kötelező emelt szintű érettségi és a minimumponthatár intézménye is megszűnne. Ha így lenne, egészen más lenne az egyetemi felvételi rendje.

2022. augusztus 29., 19:52

Szerző:

Körlevelet intézett az egyetemek rektoraihoz Hankó Balázs, a felsőoktatásért felelős államtitkár, amelyet ebből a zárt körből a Telex is megszerzett. A levélben Hankó azt írta,

  • az egyetemeknek szeptember 30-ig adnak időt a 2024-től érvényes, új felvételi rendszerének kidolgozására, a részletszabályok megalkotásával együtt;
  • megszűnik a kötelező emelt szintű érettségi, az egyetemek szakpsecifikusan továbbra is megkövetelhetik, de az általános kötelező érvény megszűnik;
  • nagyobb beleszólásuk lesz az egyetemeknek abba is, mire és mikor adnak tanulmányi pontokat, az eddigi központi szabályok megszűnnek;
  • és eltörlik a központi, 280-as minimumponthatárt is, ez eddig a maximális 500 pont kicsit több, mint fele volt.

Ezek helyett tehát 2024-től az összes magyarországi egyetem és főiskola sokkal nagyobb szabadságot kap a kezébe az ügyben, kiket és hogyan vesz fel tanulni.

A teljes, új rendszerről beszámoló cikket itt lehet elolvasni.

(Kiemelt kép forrása: Milton Egyetem)

2024. április 20., 10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.