Egy Klik-vezető is támogatja a dühös tanárokat
Több mint ezerötszázan csatlakoztak nevüket is vállalva a miskolci Herman Ottó Gimnázium tantestületének nyílt leveléhez, amelyben arra hívják fel a figyelmet: nagy baj van az oktatási rendszerrel, a problémák orvoslása tovább nem halasztható s egyszerű „finomhangolással” nem javítható.
Tantestületek, pedagógusok, óvónők, szülők, diákok, civilszervezetek, sőt egy dunántúli Klik-vezető is támogatásáról biztosította a tanárok harcát a jelenlegi oktatási rendszer megváltoztatásáért – írja a
Népszabadság.Kifogásolták, hogy hol a Nemzeti alaptanterv, hol meg az érettségi követelményrendszer változik, s követelték: a reformoknak nevezett akciókat azonnal függessze fel a kormány, míg társadalmi-szakmai konszenzuson alapuló közös nevezőre nem jutnak a pedagógusokkal.
Noha levelükben azt is leírták, hogy ebben az egyeztetési folyamatban nem fogadják el a kormány által létrehozott Nemzeti Pedagógus Karral történő tárgyalásokat, épp ettől a szervezettől kapták az első támogató levelek egyikét. Ebben Horváth Péter elnök egyebek mellett azt írta: gyakorló pedagógusokként és intézményvezetőkként maguk is látják és tapasztalják, hogy a magyar köznevelés súlyos problémákkal küzd, amelyek azonnali megoldásért kiáltanak.
Sőt egy dunántúli Klik-vezető – akinek kilétét épp az ő védelmében nem árulta el a közalkalmazotti tanács elnöke – levelében szintén a kezdeményezés mellé állt.