Egy aláírás okozhatja a vesztét Kiss László óbudai polgármesternek

A bonyolult óbudai ügy részletei kezdenek napvilágra kerülni.

2024. augusztus 21., 13:42

Szerző:

Kiss László óbudai polgármester személyesen biztosított székhelyhasználatot még megválasztása előtt, 2016-ban a házában egy cégnek, amellyel később polgármesterként feleségén keresztül közeli kapcsolatba került – derül ki a 24.hu cikkéből. A cégben ugyanis feleségén kívül egy olyan személy töltötte be az ügyvezető-tulajdonosi posztot, akinek egy másik cégével milliós megbízásokat kötött az óbudai önkormányzat Kiss polgármestersége alatt.

Az óbudai polgármesternek sokba kerülhet ez az aláírás

A polgármester által aláírt cégbírósági nyilatkozat szerint egy III. kerületi ingatlan tulajdonosaként székhelyhasználatot biztosított a Sight-Tech Hungary Kft.-nek. A társaságnak 2022-ig a polgármester felesége is tulajdonosa volt, Fischer László Pál ügyvezető-tulajdonos mellett. Fischer 2019-ben, pár héttel Kiss László megválasztását követően, alapított egy másik társaságot is, az RF Production Hungary Kft.-t.

Ezzel a céggel ezután úgy szerződött több, mint 11 millió forintért a Kiss László vezette óbudai önkormányzat, hogy közben a polgármester felesége üzlettársi viszonyban maradt annak tulajdonosával.

Az óbudai önkormányzat által az RF Production Hungary Kft.-vel kötött szerződéseket le is foglalta a korrupció gyanúja miatt nyomozást folytató Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).

16 gyanúsítottja vagy az ügynek

Az óbudai korrupciós üggyel összefüggésben Kiss László polgármestert, egy önkormányzati vezetőt, valamint a polgármesteri hivatal egy korábbi alkalmazottját múlt pénteken 30 napra letartóztatta a Fővárosi Törvényszék. Az ügynek most összesen tizenhat gyanúsítottja van. A DK politikusát a III. kerületi korrupciós üggyel összefüggésben a múlt héten 30 napra letartóztatták. Ennek ellenére polgármester maradhat, mandátuma akkor szűnhet meg, ha egy évig nem jár be a képviselő-testületi ülésekre.

(Fotó: Kiss László, óbudai polgármester. Fotó: Kiss László Facebook-oldala)

 

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.