Ecseri keserves
Az idén negyvenéves magyar táncházmozgalom hagyományőrző módszere nemrég felkerült az UNESCO „szellemi kulturális örökség”-listájára. A néptánc legfontosabb műhelyeiben ugyanakkor úgy látják: a honi kultúrpolitika eddig sem becsülte sokra a mozgalom hátterét adó hivatásos népi együtteseket, ám azzal egyenesen a bóvli kategóriába sorolta műfajukat, hogy januártól egy sebtében megszavazott törvénnyel művészeti területeken is megszüntették a korkedvezményes nyugdíjakat. SZTANKAY ÁDÁM írása.
– A magyar néptánc, népzene és népszokások egysége alkotja az egyik leggazdagabb szellemi örökséget Európában – mondja a műfaj atyamestere, Novák Ferenc. – A szakma a Hagyományok Házában ünnepelte az UNESCO-elismerést. Többeknek feltűnt: a Nemzeti Erőforrás Minisztérium minisztere elfelejtette megemlíteni a táncházmozgalom három ötletadó koreográfusát, Foltin Jolánt, Stoller Antalt és Lelkes Lajost.
A miniszter a méltatást a népzenész és népzenekutató Sebő Ferenccel, a koreográfus Timár Sándorral és a népzenész Halmos Bélával kezdte. Holott az első hármas szervezte az első táncházi programot a múlt század hetvenes éveiben a Jókai téri könyvklubban. A második triász munkássága során lett aztán a Fővárosi Művelődési Ház „érintésével” mozgalom a programsorozatból.
A Hagyományok Házában Sebő Ferenc tért ki ünnepi beszédében az elődökre is.
– A néptáncról a honi politikusok általában keveset tudnak – fűzi hozzá lapunknak nyilatkozva a miniszteri emlékezetkiesés kapcsán. – Nálunk a hagyománnyal foglalkozó területek kívül esnek a közgondolkodáson. Provinciális jelenség.
Az érdektelenség kihat az együttesek helyzetére is. A hivatásos táncosokat foglalkoztató „önerős csapatok” mellett három állami fenntartású társulat működik: a Honvéd Budapest Együttes, a Magyar Állami Népi Együttes és a Duna Művészegyüttes.
– A Honvédot aranykorában, a nyolcvanas évek második felében olyan színházakba is meghívták, amelyekbe a legkiválóbb honi balettesek sem jutottak el – mondja Novák Ferenc, a Honvéd Együttes volt művészeti vezetője. – A világhírű moderntánc-koreográfus, Pina Bausch is velünk ünnepelte együttesének huszonötödik évfordulóját.
De idővel egyre csökkent a Honvéd támogatása, a turnékorszak véget ért.
Az előző kormányzati ciklusban ráadásul összevonták a Budapest Együttessel. A szakmailag kérdéses racionalizálást a politika éppúgy elfelejtette észérvekkel indokolni, ahogy a korkedvezményes nyugdíj januári ad hoc megszüntetését is.
Juhász Zsolt, az idén ötvenöt éves Duna Művészegyüttes vezetője úgy látja: a korkedvezményes nyugdíj megszűnése miatt homályosabb a jövő, de a néptáncosokat eddig sem annak lehetősége tartotta a pályán. Inkább a megszállottság.
Együttesénél különösen, hiszen egyes táncosai hatvanöt-hetvenezer nettóért őrzik szellemi örökségünket. Igaz, a fenntartó nemrég úgy tízezer forinttal megemelte fizetésüket. Amit az egykulcsos adó bevezetése mindjárt el is vitt. A fenntartó most ennek kompenzálásán dolgozik – nem kis fejtörés.
Mindemellett a kedvezményes nyugdíj megszüntetése a táncosok esetében nem jelent érzékelhető megtakarítást az államháztartásnak. Ugyanis a kedvezmény – tényszerűen: speciális szakmai nyugdíj – tánckari tagoknak huszonöt, szólistáknak húsz pályán töltött év után járt. Gyerekszülés, egyéb pauza nem számított bele. Ezt az intervallumot a legmegszállottabb táncosok közül is kevesen tudták kitölteni. Jó, ha évente öten-hatan.
Ötven körül
A néptáncosok általában hatéves koruktól gyakorolják a komoly fizikai megterheléssel járó hivatást a szakiskolákban. A legjobbak tizennégy éves koruktól még keményebb tréning mellett a Magyar Táncművészeti Főiskolán. Aztán napra nap az együtteseknél. A többség már a kedvezményes nyugdíj előtt, harmincas éveiben „kidőlt” a pályáról. Külön téma lenne, hogy aztán ki miként próbált tovább egzisztálni.
Bakos Gabriella, az Állami Népi Együttes Harangozó Gyula-díjas szólótáncosa, örökös tagja viszont negyvenhét évesen is színpadon van. Huszonnyolc év után százötvenezer forintot keres. Kilenc hónapra volt a kedvezményes nyugdíjtól, amelyet adminisztratív mellékállásba visszatérve vett volna igénybe. A táncos úgy vélte: ötven körül már nem igazán lehet hiteles menyecskeszerepben. Nem tartja szerencsésnek, hogy az örökös tagság most elismerésből kényszermunkává változott.
Az Europas- és Harangozó Gyula-díjas Rémi Tünde huszonhárom éve van a pályán, a Honvéd Néptánc Együttesnek húsz éve tagja. Egyedül neveli a tragikusan korán elhunyt színművésszel, Bubik Istvánnal közös kislányukat. Szólistaként és asszisztensként keresett százharmincezer forintos nettója helyett nyugdíjasként visszadolgozva harmincezer pluszbevétele is lehetne. A lehetőség elszállt, de mégsem a saját, hanem szakmájának a jövője aggasztja.
– Hiába az UNESCO elismerése, ha megszüntetik a hivatásos néptáncosok minden motivációját. A főiskolán tanultakat amatőr mozgalom nem pótolhatja – mondja Rémi Tünde.
– A hetvenes években indult első néptánc tagozatra ötezren jelentkeztek, idén hatvanan – idéz statisztikát Hortobágyi Gyöngyvér, a Táncművészeti Főiskola néptánc tagozatának vezetője.
Az írás teljes terjedelmében a 168 Óra hetilap legfrissebb számában olvasható.
Magyar Állami Népi Együttes, Imregi karikázó:
