E-roller: kedden fontos változás lép életbe

A magyar utak legendás minősége miatt kötelező lesz felelősségbiztosítást kötnie az e-roller használóknak is.

2024. július 15., 09:43

Szerző:

Keddtől mintegy 50 ezer e-roller tulajdonos már csak kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) közlekedhet a hazai utakon – írja a 24.hu.

„A jármű vezetőjének közúti ellenőrzés során be kell tudnia mutatni a biztosításról szóló – akár papíralapú, akár elektronikus – igazolást, de bérlés esetén is a használónak kell meggyőződnie arról, hogy az adott járműre kötöttek-e kgfb-t”

– hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

A biztosítási alkuszok eddigi tapasztalatai szerint a rolleresek többsége már évi 10 ezer forint alatt is találhat megfelelő kötelező biztosítást járművére. A díjak mértéke azonban biztosítónként jelentős mértékben eltérő lehet.

Évi tízezer forint körüli összeget mindenképpen érdemes kifizetni az elektromos rollerek kötelező biztosítására. Nem csupán a büntetés elkerülése érdekében, hanem azért is, mert ezekkel a járművekkel is könnyen lehet akár milliós károkat is okozni

– emelte ki Cselovszki Zsolt, a FBAMSZ elnökségi tagja. 

A kis méretű kerekek és a sok helyen rossz útburkolat szinte bizonyossá teszi, hogy előbb-utóbb mindenki átél kisebb-nagyobb balesetet ezzel a járművel. A kötelező biztosítás azonban csak a másoknak okozott károkat téríti, így a rollereseknek érdemes balesetbiztosítás megkötésével a saját biztosítási védelmükről is gondoskodni.

Az e-rollerekre a járművek tömege és tervezett sebessége függvényében kell biztosítást kötni: 14 km/óra tervezett sebesség felett a 25 kilogrammnál nehezebb rollerek az érintettek, 25 km/óra tervezett sebesség felett viszont tömegtől függetlenül mindegyik. Egyelőre azonban az sem tisztázott, hogy a hatóságok a helyszínen hogyan állapítják majd meg, hogy az adott járműnek mi a tervezett sebessége – írja a lap.

Felülvizsgálják a KRESZ-t, hamarosan változni fognak a szabályok

Mint ismert, új javaslatcsomag kidolgozásával bíztak meg több munkacsoportot is, feladatuk a KRESZ felülvizsgálata, és a régi szabályok átalakítása a jelenlegi körülmények figyelembevételével – számolt be róla az Index az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet (KTI) által a sajtó munkatársainak tartott háttérbeszélgetésre hivatkozva.

A KRESZ átalakításának szükségességére már évek óta számos szakember rendszeresen felhívja a figyelmet, de akkor kezdődött érdemi párbeszéd az ügyről, amikor tavaly az Árpád hídon történt halálos baleset közfelháborodást váltott ki.

Szükséges a KRESZ átalakítása

Miután a gyorshajtásból fakadó halálos baleset ráirányította a figyelmet erre a területre, 2023 júliusában Lázár János építési és közlekedési miniszter bejelentette, hogy megkezdték a KRESZ-szabályok felülvizsgálatát, mivel a megváltozott közlekedési viszonyok ezt indokolják.

A miniszter akkor kifejtette a véleményét arról is, hogy a magyarok vezetői képességei messze nem tökéletesek, ezért a jogosítvány megszerzésének feltételei is átalakításra szorulnak.

Az autósiskolát is üzemeltető, KRESZ-professzorként ismertté vált szakértő, Pető Attila is kihangsúlyozta, hogy a magyar közlekedési szabályozás az elmúlt 50 évben csak minimálisan frissült, de gyakorlatilag évtizedek óta változatlan. Bár a közvéleményt azóta nem tájékoztatták a fejleményekről, de a háttérbeszélgetés során kiderült, hogy megkezdték a KRESZ átalakításának előkészítését.

A közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár, Kerékgyártó János elmondta, hogy a KRESZ aktualizálása nélkülözhetetlen, hiszen a közlekedési szabályok valamilyen formában mindenkit érintenek, a járműveket és a szokásokat illetően pedig rengeteg technikai újítással kell számolni.

Kovács Kornél, az ÉKM Gépjármű-közlekedési és Vasúti Szabályozási Főosztály vezetője az alábbi gondolatot fogalmazta meg a témával kapcsolatban:

„Olyan végtermék megszületése a cél egy új KRESZ-szabályozás képében, ami a felhasználók számára tanulható, értelmezhető és végrehajtható keretezést biztosít.”

Fontosnak tartják, hogy egy megfelelő jogszabályi rendszer jöjjön létre, amely illeszkedik a KRESZ keretrendszeréhez, ennek megvalósításához munkacsoportok segítségét kérték. Mint az kiderült, egyelőre az érkező javaslatok mentén haladnak a munkával, ezek vizsgálata után születhet meg az a jogszabályi javaslatcsomag, amely az Országgyűlés elé kerülhet. Ennek összeállítására 2025. március 31-ig van idejük a munkacsoportoknak.

Korábban több kérdés is felmerült a KRESZ megújításával kapcsolatban, többek között az is, hogy esetleg a jogosítványtulajdonosoknak is újra kell vizsgázniuk. Fülöp Ágnes, nyugalmazott közlekedési büntetőjogi bíró elmondta, hogy nem tervezik, hogy a sofőröket erre kötelezzék, a jogszabályok ismerete azonban elvárás, mert véleménye szerint számos tévhitet a mai napig nem sikerült eloszlatni a közlekedéssel kapcsolatban.

Arra is nagy igény mutatkozott volna, hogy kötelezővé tegyék a biciklisek és a rolleresek számára is a KRESZ-vizsgát. Ennek előírását nem tervezik, a középiskolások számára azonban lehetőséget szeretnének teremteni a KRESZ- és az egészségügyi ismeretek elsajátítására.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Monika Skolimowska/dpaAFP)