Dr. Máriás: Orbán az új Lenin

A művész akril festményen fejtette ki markáns véleményét a miniszterelnökről.

2021. augusztus 8., 20:08

Szerző:

A magyar művész, Dr. Máriás újra polgárpukkasztó festmény elkészítésére szánta el magát.  A művész ezúttal ismét Orbán Viktort ábrázoló festménnyel rukkolt elő, amin a miniszterelnököt rózsaszín-kék és sárga háttérrel helyezett a középpontba. A kormányfő kezében ironikusan a járvány idején hősiesen dolgozók jelképévé vált piros szívet tartja a kezében. Dr. Máriás bevezető szövegként vasárnapi Facebook-posztjában azt írta, „Orbán az új Lenin”. 

A művész a képnek a „A (kommunizmus) demokrácia győzelme elkerülhetetlen!” címet adta. A festményhez magyarázatként azt írta: „Kiszolgáltatottjai vagyunk a (globális tőkének) pénzvilágnak, a (karvalytőkének) az uniós bürokratáknak és politikusoknak, a mohó (burzsujoknak) multinacionális vállalatoknak és bankoknak, amelyek hol rossz hitelekkel, hol politikai nyomással, hol telhetetlen profit-elvárásokkal akarják (rabszolgasorban tartani a magyar munkásosztályt) zsarolni a magyar családokat.”.

Dr. Máriás, Orbán Viktor politikájára utalva kifejtette: szerinte mi, magyarok ennek a kiszolgáltatott helyzetnek véget vetünk. „Előre a (barikádra proletárok) népszavazásra honfitársak! (A globális kapitalizmus) Brüsszel megtámadta Magyarországot, de mi megvédjük (a szocializmust) a demokráciánkat és győzni fogunk! Mert a (kommunizmus) magyar demokrácia győzelme elkerülhetetlen!”.

Nem ez az első alkalom, hogy a művész közéleti témákhoz nyúl. Dr. Máriás mások mellett Orbán Viktort, Szél Bernadettet és Kásler Miklóst is megfestette már a maga módján. A művész a közéleti szereplőket ábrázoló szériája újabb megindító darabjaként 2018-ban, az akkor újonnan megválasztott emberminisztert is megfestette. Kásler Miklóst valamiért levágott fülű Van Goghként festette le.  Erről itt olvashat.

(Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök részt vesz az Európai Parlament plenáris ülésén, 2019. szeptember 11-én. Fotó: Frederick Florin / AFP)