Dobrev Klárának kétoldali tüdőgyulladása lett a koronavírus miatt

A DK európai parlamenti képviselőjének március 5-én lett pozitív a koronavírustesztje.

2021. március 24., 12:25

Szerző:

„Kemény három hét van mögöttem” – írta Facebook-oldalán Dobrev Klára DK-s politikus.

„Láz, köhögés és légszomj, pontosan úgy, ahogy az orvosok és a covidon átesettek mondják. Szerencsére végül nem kellett kórházba mennem, mostanra elmúlt a lázam, de a köhögés még megmaradt. Meg fogok gyógyulni” – írta.

Nem mindenki ilyen szerencsés, napról napra nő azoknak a száma, akikről már csak egy bejegyzés látható itt a Facebookon, hogy itt hagyott minket, elment. Emberek, akik távoli ismerősök voltak. Emberek 50, 60 vagy 70 évesen, ki fáradtan, ki tele energiával, de még élhettek volna, még élniük kellett volna – írta a politikus.

Maró dühvel olvassa, hogy Magyarországon halnak meg arányaiban a legtöbben a világon. Ennek szerinte nem kellene, nem szabadna így lennie. Minden kormány számára a legfontosabb, ha úgy tetszik, a legszentebb feladat az állampolgárok életének megvédése. Dobrev Klára szerint a magyar kormány nem érti ezt a felelősségét, és az emberek élete helyett sportra, az egyházaknak, vadászati kiállításra és még ki tudja, mennyi felesleges dologra megy el a pénz.

„Nem fogjuk nekik megbocsátani” – fogalmazott a DK miniszterelnök-jelöltje.

(Kiemelt kép: MTI | Koszticsák Szilárd)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.