Kimondhatatlan szavak – A dadogók kevesebbet hazudnak
Őze Áron színész, rendező, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház igazgatója 17 éve vezeti a Démoszthenész Egyesületet. Amikor felkérték őt az elnöki posztra, azt is végig kellett gondolnia: egyáltalán mi az, amit hitelesen képviselhetne, hiszen szakmai kérdésekhez nem ért. Családi és személyes érintettsége azonban közismert. Édesapja, Őze Lajos, a legendás színész súlyosan dadogott gyerekkorában, és e beszédzavar enyhébb formáját a fia is örökölte.
Őze Áron– Azért mondtam igent a felkérésre, mert szeretnék példát mutatni a sorstársaimnak. Sokan szégyellik a beszédhibájukat, bezárkóznak, elmagányosodnak. Pedig a dadogással együtt lehet élni, le lehet küzdeni. Én a Démoszthenész Egyesületnek inkább a kirakatembere vagyok, a dadogók „nagykövete”.
Áron úgy fogalmaz: nála a dadogás családi „becsípődés”. Édesapja egy szegény szentesi családban született, nevelőszülőkhöz került, sokat verték. Ezután kezdődött a dadogása, ami pokollá tette az életét. Őze Lajos később, egyik interjújában így emlékezett erre az időszakra: „Nagyon súlyosan dadogtam. A fizikai rokkantság nem vált ki annyi gúnyt az úgynevezett embertársainkból, mint a dadogás. A vakot tisztelik és átvezetik az utcán, a bénán is segítenek, de a dadogóson röhögnek. Se játszótársaim, se barátaim nem voltak.”
Őze Lajos gyerekkori dadogása akkor kezdett enyhülni, amikor a szentesi elemi iskolába új irodalomtanár érkezett. A tanár úr szódásüveg-szemüvegével is alig látott, és ő vette először emberszámba a beszédhibás tanítványát. Türelemmel végighallgatta őt, és filléres regényeket adott neki, amiket a fiú otthon, a sufniban egyedül elrejtőzve hangosan olvasott fel magának. Őze Lajost a könyvek gyógyították meg, és a szövegek hangos előadása megszerettette vele a művészi beszédet.
Fia, Áron, másfél éves koráig nem szólalt meg. Aztán egy őszi napon a kisfiú kinézett az ablakon, és váratlanul megjegyezte: „Alighanem esni fog.” A szülei döbbenten néztek össze. Áron később kezdett dadogni, szerencsére jóval enyhébben, mint az édesapja anno. Segített az is, hogy Őze Lajos sem tekintette már tragédiának fia akadozó beszédét.
– A dadogás a pszichés állapotomtól függ, stresszes időszakban előjön, aztán elmúlik, és ez így van ma is – folytatja Őze Áron. – Faipari szakközépiskolába jártam, versmondóversenyen indultam, színjátszókört alapítottunk. A magyartanárnőm vette észre, hogy dadogok, és szerzett logopédust. Fél évig jártam hozzá, de a probléma nem oldódott meg teljesen. Megtanultam humorral kezelni, sőt néha még különlegesnek is érezhettem magam a beszédhibám miatt. Kamaszkoromban szerelmes lettem egy lányba, próbáltam leküzdeni a görcsöket, de a lány azt mondta: „Ne hagyd abba a dadogást, olyan szexi. Csókolni is dadogva szoktál?”
Amikor később a színművészeti főiskolára jelentkezett, a tanároknak fel sem tűnt, hogy Áron dadog. Addigra már saját terápiás módszert dolgozott ki: a rizikós szó eleji kemény mássalhangzókat nagy levegővel nyomta ki, a nehezebb szavakat pedig maga elé képzelte, vizualizálta. Elsőre fölvették a színművészetire, de minden szöveggel háromszor annyit kell dolgoznia, mint másnak. Így viszont sokkal felkészültebb is.
Grendorf Péter, a Budapest-Angyalföldi Evangélikus Egyházközség lelkésze profi jazz-zenész is. Gitározni, basszusgitározni tanult, elvégezte a Kőbányai Zenei Stúdiót. Péter életében minden összefügg a dadogással, amely még kamaszkorában is gátlásossá tette. Úgy gondolta, szavak nélkül, gitárral a kézben könnyebben lehet lányokkal ismerkedni. Péternek ma már felesége, gyermekei vannak, a dadogása szinte észrevehetetlen. De régebben őt is sokat gúnyolták, úgy bántak vele, mint egy értelmi fogyatékossal. Logopédushoz is elküldték, aki egyszerű szavakat mondott neki, és arra kérte, ismételje meg. „Nem hülye vagyok, hanem dadogok” – gondolta magában Péter, és hibátlanul megismételt mindent. Később a gitározás segített. Rockzenész akart lenni, majd jött a jazz. Bach orgonaműveit is szerette, ezért is kezdett a Deák téri evangélikus templomba járni, ahol rendszeresen tartottak orgonaesteket. Péter egyre gyakrabban vett részt az igehirdetéseken is, és úgy érezte, az evangélikus közösségben otthonra talált. Különösen Máté evangéliumának az a része hatott rá, amelyben Jézus meggyógyította a dadogót. Félrehívta őt a sokaságból, és azt mondta neki: „Nyílj meg!” És a dadogó folyékonyan kezdett beszélni.
– A dadogás a személyiségünkre is kihat – magyarázza. – Az ember egész lelke görcsben van. Ezt a kommunikációs gátat oldotta fel Jézus. Ám a dadogás szimbolikusan rengeteg embert érint. Sokan képtelenek arra, hogy kimondjanak fontos szavakat, például hogy szeretlek vagy hogy köszönöm. A kapcsolatainkban is görcsös elakadásokkal, elhallgatásokkal küzdünk.
Nényei PálNényei Pál író, Az irodalom visszavág könyvsorozatának szerzője is úgy emlékszik vissza a gyerekkorára, hogy a szülei nem nagyon beszéltek a családi múltról, az elszenvedett üldöztetésekről. Talán az el nem mondott történetek is hozzájárultak ahhoz, hogy hét gyerekük közül a négy fiú dadogott, legerősebben Pali. Később, a nyolcvanas években az édesapjuk az NDK-ban, Jénában dolgozott, és az onnan küldött leveleiben leírta mindazt, amin egykor keresztülmentek. Paliék nagyapja a második világháborúban horthysta tisztként szolgált, és a Kállay-kormány népjóléti miniszterének lányát vette feleségül. Ez elég ok volt arra, hogy a háború utáni Rákosi-rendszerben fasisztáknak bélyegezzék őket. Priusznak számított az is, hogy egy kis katolikus közösség tagjai lettek. Vezetőjüket, Asztalos János plébánost 1948-ban koholt vádakkal letartóztatták. Nényei nagypapa részt vett az ötvenhatos felkelésben, a forradalom leverése után őt és a fiát – Pali édesapját – is letartóztatták, bebörtönözték. A szabadulásuk után is megfigyelték a családot, lehallgatták a telefonjukat. Ebben a feszültségben nőttek fel a gyerekek.
Pali annyira dadogott kiskorában, hogy sokszor nem tudta kimondani, amit akart. Édesanyja szakemberhez vitte őt, sokat kellett buszozniuk a rendelőig. Addig is kettesben voltak, beszélgettek. Hogy ez segített, vagy a logopédus, ki tudja? Pali mindig is író akart lenni, harmadikos volt, amikor saját írásait, rögtönzéseit magnóra mondta, és ez is oldotta a beszédgörcsét. Felvették aztán a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumba, majd az ELTE magyar–művészettörténet szakára, és miután végzett, visszahívták Pannonhalmára tanítani. Jelenleg a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium magyartanára.
– Igyekszem a magabiztos tanárt eljátszani, de gyakran kiesem a szerepből. A dadogást, ha akarnám se tudnám elrejteni. Főleg akkor jön, ha a diákok nem figyelnek rám. Először nevettek rajtam, de amikor látták, hogy én ezt nyíltan vállalom, elfogadtak olyannak, amilyen vagyok.
A dadogók jogairól
A Démoszthenész Egyesület idén kilencmillió forint állami támogatást kapott az Emmitől, amely jövőre tízmillió forintra emelkedik.
Kovács Benedek logopédus, az egyesület titkára úgy véli: sokféle társadalmi tévhit él a dadogókkal kapcsolatban: akadnak, akik azt hiszik, a dadogókat „intellektuális képességzavar” is jellemzi, mások szerint viszont szuperintelligensek. Sem a pozitív, sem a negatív előítéleteket nem támasztja alá semmi. Még az érintettek közt is vannak, akik csak a klónusos, szótagismétlő beszédzavart tekintik dadogásnak, holott a tónusos megakadások még komolyabb problémát jeleznek. A dadogók számát azért is nehéz megbecsülni, mert sok köztük a rejtőzködő. Olyan munkakörben dolgoznak – például számítógéppel foglalkoznak –, ahol alig kell beszélniük, napi ügyeiket pedig interneten intézik. Esetleg a szociális helyzetük miatt nem kerülnek a szakemberek látókörébe. A dadogást 2013-tól beszédfogyatékosságnak minősítik hazánkban is, de az érintettek közül is kevesen tudják, hogy milyen jogok illetik meg őket. Például ha a szakértői bizottság igazolja fogyatékosságukat, kérhetik, hogy az egyetemi felvételin a szóbeli vizsgát, akár a nyelvvizsgát is, írásban tegyék le.
Kovács Benedek szerint a logopédus hiányszakma nálunk: az alacsony fizetések és a túlterheltség miatt sokan elhagyják a pályát. Viszont pozitív fejlemény, hogy gyógypedagógiai karokon már egyre több logopédust képeznek. Becslések szerint a logopédushallgatóink 38 százaléka úgy fejezi be a felsőfokú tanulmányait, hogy nem találkozik a gyakorlatban dadogásterápiával, ami azért is megdöbbentő, mert ez az egyik leggyakoribb beszédzavar. A pedagógiai szakszolgálatoknál elvileg mindenhol van logopédus, akinek el kellene látnia a dadogókat is az iskolakötelezettség felső határáig. Valójában azonban a dadogók nem mindig jutnak megfelelő kezeléshez. Még a szakemberek közül sincs mindenki tisztában azzal, hogy 14 éves kor felett, felnőttkorban is javítható a dadogás: a beszédben jelentkező görcsök hossza és gyakorisága csökkenthető. Felnőtteknek ajánlott például a Soha többé dadogás program, amelyre a Démoszthenész Egyesületnél lehet jelentkezni. A felnőttek logopédiai ellátása többnyire fizetős, de fontos eredmény, hogy a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ elindította a MONTÁZS projektet, amely többek közt felnőtt dadogóknak és hadaróknak nyújt Budapesten és a nagyobb városokban – adott óraszámban – térítésmentes logopédiai segítséget.
Őze Áront gyakran megkeresik a dadogók, és a tanácsát kérik. A színész próbálja meggyőzni őket, hogy a legfontosabb az önelfogadás. Sokféle terápia létezik ma már, de az sem baj, ha a dadogást nem sikerül teljesen kiiktatni a beszédből, mert ez is az egyéniség része. Meséli Áron, amikor új szerepet próbál, előfordul, hogy az elején dadog, hiszen akkor még a civil énje beszél. A főpróba hetére el kell tűnnie a dadogásnak, mert ő akkor már „szerepben van”, belebújt egy másik ember bőrébe. Aki nem beszédhibás.
Őze Lajos– Ha mégis jön a dadogás, az azt jelzi, hogy nem próbáltam jól. A dadogás kontrollfunkciót is betölt nálam. Előfordult, hogy színpadon is jött a beszédgörcs, és a közönség is észrevette. Traumának éltem meg. Dönthettem volna úgy is, hogy abbahagyom az egészet, és visszamegyek asztalosnak. De inkább még keményebben dolgozom színészként.
Grendorf Péter úgy érezte, Jézus őt is megnyitotta. Az Evangélikus Hittudományi Egyetemre jelentkezett. A felvételi vizsgán lassan formálta a szavakat, nehogy elakadjon. Felvették. Első éves lelkész hallgató volt, amikor a zuglói templomban reggeli áhítatot kellett tartania. Olyan erővel tört rá a dadogás, hogy nem bírta befejezni a mondatot. Kétségbeesve ment haza, és elhatározta: másnap kiiratkozik az egyetemről. Kezébe vette a Bibliát, kinyitotta az aznapi sorvezetőnél, annál a résznél, ahol a „nehéz beszédű” Mózes nem akarja elvállalni a rábízott küldetést. Az Úr így szól hozzá: „Menj, én leszek a te száddal, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj!”
Grendorf Péter– Amikor ezt elolvastam, biztos voltam abban, hogy az Úr nekem is üzent: nem adhatom fel a lelkészi hivatásomat. Attól fogva szándékosan kerestem azokat a helyzeteket, amikor nyilvánosan beszélhetek. Nagyon nehéz volt, de a dadogásom enyhült. Sokat gondolkodtam azon, hogy az Isten miért épp a dadogós Mózest bízta meg népe vezetésével és hogy találkozzon a fáraóval. Talán tudta, hogy egy dadogó ember a lényeget fogja mondani, és nem kezd bele üres szónoki fordulatokba. És Mózes tényleg a fáraó elé állt, és a szemébe mondta: „Szabadítsd fel a népemet!”
Nényei Pál szerint a dadogók kevesebbet hazudnak. Mivel nem jó fecsegők, rákényszerülnek arra, hogy végiggondolják, mi az, amit igazán fontos elmondani. Persze bátorság is kell ahhoz, hogy valaki a nyilvánosság előtt is vállalja, hogy dadog, és a bátorság is karaktervonássá válhat. Például Nényei írásaiban merészen döntögeti az irodalomtörténeti tabukat. Szerinte a dadogás – mint más testi, lelki probléma – sok mindenre megtaníthat. Megerősítheti az emberi jóságba vetett hitet. Az író egyik lányismerőse öngyilkossági kísérlete után kerekesszékbe került. Az aluljárókban ismeretlen járókelőket kért meg arra, hogy vigyék föl a lépcsőn, másokat meg arra, hogy vigyék le. A „bizalomtréningek” visszahozták az életkedvét. Később több sportágban is paralimpikon lett. Nényei Pál nem nagyon hisz a fogyatékosokkal kapcsolatos nagy társadalmi érzékenyítő programokban. Szerinte a legjobb érzékenyítés az, ha két ember előítéletek nélkül beszélget, és átélhetik, hogy számíthatnak egymásra. / Sándor Zsuzsanna
