Czeglédy Csaba: A jogállamiság megcsúfolása történt

2018. március 5., 15:07

Szerző:

Miután több mint két órán át zárt ajtók mögött tárgyalták ügyét, Czeglédy Csaba három óra előtt pár perccel kijött a teremből, és ki csak annyit mondott:

A jogállamiság megcsúfolása történt.

Az országgyűlési képviselőjelöltet a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója 30 napra újra előzetes letartóztatásba helyezte. A döntés ellen a politikus fellebbez.

Czeglédy, akit milliárdos költségvetési csalás gyanújával vádolnak, képviselőjelölt lett Szombathelyen, Vas megye 1-es választókerületében, ami azt jelenti, hogy mentelmi joga keletkezett, vagyis a büntetőeljárást fel kellett függeszteni, az előzetes letartóztatást meg kellett szüntetni. Ez meg is történt csütörtökön.

Csakhogy Czeglédyt pénteken éjjel – miután a legfőbb ügyész kezdeményezésére aznap délután felfüggesztették mentelmi jogát – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói ismét őrizetbe vették és másfél napig attól is megfosztották, hogy kapcsolatba lépjen ügyvédjével. A NAV Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatósága határozatában egy korábbi gyanúsításával összefüggő, ám új bűnüggyel kapcsolatban vette őrizetbe Czeglédyt. 

Gyurcsány Ferenc DK-elnök a helyszínről élőben közvetíti, ami történik. Szerinte Czeglédy és védője is részletekbe menően elmondta, miért nem áll fent az előzetes letartóztatásnak egyetlen pontja sem. Mindez Gyurcsány szerint nem számított. Sületlenség, megalapozatlan hazugság, hogy Czeglédy a DK és az MSZP pénztárnoka – mondta a DK elnöke, hozzáfűzve, ha vele akarnak megküzdeni, küzdjenek meg vele, de sem ő, sem Czeglédy nem fog megtörni. Úgy vélte, minden demokratának kötelessége, ne engedje meg, hogy megtörténhessen az, ami Czeglédy  megtörtént. – A következő állomás április 8. – zárta sokadik élő facebookos bejelentkezését a volt miniszterelnök. Ennyire félnek? – kérdezte korábban a felesége, Dobrev Klára a NAV-os sorfal láttán.

 

 

2024. április 19., 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

2024. április 19., 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

2024. április 19., 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.