Még a fideszes polgármester is sokkot kapott Orbán döntésétől

Teljesen eltitkolták előle, mit terveznek az önkormányzatok rezsiszámláival, derült ki Cser-Palkovics András ATV-nek adott reakciójából.

2022. június 6., 11:11

Szerző:

Körkérdésben érdeklődött az ATV különböző magyarországi városvezetőktől arról, hogyan értékelik a kormány vasárnapi bejelentését, amely szerint az önkormányzatok hamarosan nem részesülnek többé a rezsicsökkentésben. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere a kérdésre válaszolva elmondta,

meglepte a döntés, mivel a kormány még a fideszes polgármesterekkel sem egyeztetett annak meghozatala előtt.

Így őt sem kérdezték meg.

Elmondta továbbá, nem gondolja, hogy minden település képes lesz kigazdálkodni a piaci árakat, pedig olyan alapvető szolgáltatások kerülhetnek veszélybe, mint például a közvilágítás.

„A közvilágítás az nem a polgármesternek szól, meg nem űrlényeknek szól, hanem az adott településen élő embereknek, családoknak. Nyilván jól esett volna, ha vannak egyeztetések és például látjuk, hogy milyen számítás alapján mondta a miniszter úr azt, hogy ezt az önkormányzatok mindegyike ki tudja maga gazdálkodni. Én ebben kicsit borúlátóbb vagyok” – fogalmazott a városvezető.

Karácsony Gergely főpolgármester az intézkedésről egyenesen úgy fogalmazott, ez valójában megszorítások sorozata.

(Kiemelt kép: Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester beszél a Videoton Holdint Zrt. napelemparkjának sajtóbejárása előtt tartott tájékoztatón a cégcsoport székhelyén, Székesfehérváron 2019. augusztus 6-án. A naperőművet kísérleti jelleggel, mintegy kétszázmillió forintból létesítette a Videoton székesfehérvári ipari parkjában. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)