Habony Árpád hitelezője komplett harcirepülőgép-gyárat vett Csehországban

2020. június 12., 12:40

Szerző:

A Magyarországon bejegyzett Aero Investment Partners Zrt. veszi meg a katonai kiképző és könnyű harcászati gépeket gyártó cseh Aero Vodochodyt  – közölte a cseh vállalat csütörtökön az MTI-vel.

A szerződés értelmében a részvények 100 százaléka a Penta Grouptól az 51 százalékban Tombor András üzletember és 49 százalékban a cseh Aero International tulajdonában álló cégcsoporthoz kerül. Az ügylet piaci értékét nem közölték.

Tombor András neve korántsemn ismeretlen. Egy időben sokat foglalkozott vele a magyar sajtó, miután Habony Árpád NAV-vizsgálatakor azt mondta, hogy 

ő adott 20 millió forintos kölcsönt neki.

Tombor a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács elnöke és az állami Tokaj Kereskedőház Zrt. felügyelőbizottsági elnöke is. Az üzletember 2000-ben az Orbán-kormány tisztviselője lett kül- és biztonságpolitikai tanácsadóként; A 2002-es kormányváltás után az üzleti életben folytatta pályáját, de sajtóbeszámolók szerint soha sem szakadt el a Fidesztől – árnyalta az MTI hírét az Mfor.

Az Index mindehhez hozzáteszi: A Magyar Honvédség tovább szeretné erősíteni a légierőt, amelynek fontos része lehet új kiképzőgépek beszerzése. Ezt támaszthatják alá Benkő Tibor csütörtöki mondatai is, amelyek az utolsó AN 26-os szállítógép nyugdíjazásakor hangzottak el. „Hátravan még olyan rakéta légvédelmi rendszerek beszerzése, amelyek Magyarország teljes légterét képesek lefedni. Ennek kiszolgálásához és biztosításához azonban nemcsak korszerű radartechnikai eszközökre, hanem

felkészült pilótákra is szükség van 

– mondta Benkő az MTI beszámolój szerint.

Tombor András egyébként 2017-ben egy milliáros BKV-tenderen is szép sikert ért el:

 

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.