A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
Az elektromos rollerek egyre fontosabb szereplői a közlekedésnek, ezért a rendőrség tisztázott pár szabályt.
Kapu Tibor és társai indulását már sokadik alkalommal halasztják el, most újabb lehetséges indulást jelentettek be.
Agyevő amőba miatt halt meg egy gyermek Párkányban, most az orvos elmondta, hogy mit kell tudni a fertőzésről.
A Nyugati pályaudvar átmenetileg nem elérhető egyes vonatokkal.
2014. január 9., 17:49
A politikusi pálya végén az ember nem cselez, beszélhet akár nyíltan is. Ma már világos, mit kellett volna tenni akkor, hol siklott ki az ígéretes pálya. Sorozatunk következő megszólalója Hodosán Róza. Az SZDSZ egykori országgyűlési képviselője a 168 Órának keserűen mondta: „2010 decemberében megfosztottak az állásomtól. Azóta Magyarországon a közszférában semmilyen munkát nem kaphatok”.
2014. január 9., 17:19
A veszprémi Városi Nyilvánosságért Alapítvány kétszer is kapott idén támogatást a veszprémi Navracsics Tibor igazságügyi miniszter tárcájától. A civil szervezet rendezvényeinek rendszeres szereplői fideszes politikusok, például az Új Nemzedék Program miniszteri biztosa, az általuk állítandó emléktáblát maga a miniszter fogja felavatni – írja az Index.
2014. január 9., 16:26
Több mint 1300 hektár állami földet nyert a hódmezővásárhelyi Gorzsai Mezőgazdasági Zrt., melynek a legnagyobb tulajdonosa Lázár János anyai nagybátyja, írta a hvg.hu.
2014. január 9., 14:46
Napról napra növekvő aggodalommal látta, hogyan erodálódik Magyarország nemzetközi tekintélye néhány lelkiismeretlen, a nyugati sajtóhoz becsatornázott megmondóember, a hazánkat elözönlő ötödik hadoszlop aknamunkája révén. Az elemzőként, köztársasági elnöki stratégaként, műsorvezetőként egyaránt beváló Kumin Ferenc ekkor döntötte el: ő is síkra száll, ezúttal helyettes államtitkári rangban, az ellenvélemény-elhárítás James Bondjaként. A sajtófigyelés, a tiltakozás, a helyreigazítás és a személyes kapcsolattartás kifinomult eszközrendszerével kívánja csapdába ejteni az állam ellenségeit. Portréját BUJÁK ATTILA vázolta fel.
2014. január 9., 11:29
Társai folyamatos kegyetlenkedése miatt akart öngyilkos lenni az a 17 éves fiú, aki kedd reggel a székesfehérvári Árpád Szakképző Iskola aulájában vetette le magát a legfelső emeletről – írja a Blikk. A diák a fehérvári kórház intenzív osztályán fekszik, egyelőre kómában van.
2014. január 9., 10:41
A 168 Óra címlapján a fáradhatatlan Tétényi Éva, aki most nemcsak városáról, Esztergomról beszél, hanem arról is, miért nem hisz a miniszterelnöki castingban, és miért tartja fontosnak, hogy kerekasztalhoz üljenek mindazok, akik érdekeltek a kormányváltásban. A hetilap digitális változatát itt lapozhatja végig.
2014. január 9., 09:10
Az esztergomiak teleregényként nézik a helyi tévében a testületi ülések közvetítését. A polgármester asszony egyszer sírt az elmúlt időszakban, amikor rádöbbent: egy képviselő képes a saját városa ellen szavazni, mert úgy véli, a nagypolitika elvárja tőle. A 168 Óra Szerda 11 című interaktív rádióműsorának vendége Tétényi Éva volt, aki beszélt az ellenzék alternatív miniszterelnök-jelöltjeiről is. Az interjút – amelynek szerkesztett változatát közöljük – PÁSZTOR MAGDOLNA készítette.
2014. január 9., 08:46
A csődbe ment Malév utolsó gépére január 6-ig lehetett ajánlatot tenni, de a felszámoló tájékoztatása szerint ezúttal sem érkezett be ajánlat – írta csütörtöki számában a Világgazdaság.
2014. január 8., 19:41
Egy napon belül elfogták azt a férfit, akit egy mohácsi gyilkossággal gyanúsítanak – közölte szerdán a honlapján a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.
2014. január 8., 17:05
Közös lista állításában állapodott meg az MSZP és az Együtt–PM-szövetség – jelentette be Mesterházy Attila szocialista pártelnök és Bajnai Gordon, az Együtt–PM-szövetség vezetője szerdán. Erre tesznek javaslatot a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciónak is. A miniszterelnök-jelöltet az MSZP nevezheti meg, és minden bizonnyal Mesterházy Attila lesz az.
2014. január 8., 14:56
A demokratikus ellenzék teljes körű, feltétel nélküli választási összefogását tartja szükségesnek Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) elnöke, aki arról is beszámolt: ennek elmaradása esetén pártja nem indul az idei választáson.
2014. január 8., 13:57
A 168 Óra címlapján a fáradhatatlan Tétényi Éva, aki most nemcsak városáról, Esztergomról beszél, hanem arról is, miért nem hisz a miniszterelnöki castingban, és miért tartja fontosnak, hogy kerekasztalhoz üljenek mindazok, akik érdekeltek a kormányváltásban. A hetilap digitális változatát lapozhatja végig.
2014. január 8., 13:43
Baleset miatt lezárták az M6-os autópálya Pécs felé vezető oldalát Paksnál, a forgalmat a 6-os főútra terelik – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
2014. január 8., 13:35
A kormány tavaly év végén úgy határozott, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) közigazgatási kara eredetileg 2016-ra tervezett civil kollégiumának megépítését 2015 őszére irányozza elő – közölte az egyetem rektora szerdán Budapesten.
2014. január 8., 12:28
Így néz ki az átépítés után a Móricz Zsigmond körtér. Az alábbiakban megtekinthetik fotóriporterünk, Kovalovszky Dániel képriportját.