Cigány gyerekként legalulról indult, most a Corvinus mesterszakos hallgatója

– Közgazdász vagyok. Most vezetésszervezést tanulok a Corvinuson – mondja a fiatalember. Az egyszerű mondat annyira magától értetődőnek hangzik, hogy elrejti, mennyi munka, kitartás és küzdelem van abban, hogy Imre Roland mesterszakos hallgató lehet az ország egyik legjobb egyetemén.

– Olyat azért hallani, hogy cigány fiatalok egyetemen tanulnak. Olyat viszont nem, hogy bekerülnek a vállalatok legfelsőbb vezetésébe, topmenedzserek, bankárok, cégvezetők. Ha megvan a diplomájuk, talán felveszik őket, de legfeljebb csak valamilyen középvezetőnek. De én nem állok meg a középvezetői szinten, az biztos.

Sok idő kellett elhinnem magamról, hogy képes vagyok erre, de most már tudom – mondja a Baranya megyei Hidasról származó Imre Roland, aki a helyi német nemzetiségi általános iskolába járt. Igen ám, de ebben az iskolában a cigányoknak nem tartottak nyelvórát: amikor jött a németóra, le kellett menniük az alagsorba, úgymond korrepetálásra. Olvasást, számolást gyakoroltak.

A nyelvvel a negyedik év végén találkozott először, amikor a testvérével el kellett költöznie Mánfára a keresztszüleihez, mert leégett a házuk.

– Innen aztán Pécsre jártunk be iskolába, ahol franciát tanultunk. Én negyedikben csatlakoztam az osztályhoz – idézi fel. Elmeséli, hogy már az óvodában is érezte: megkülönböztetik a többi gyerektől roma származása miatt.

– A gyerkőcök már ott is bántják egymást, hozzák a szülőktől a szöveget, a viselkedést. Amikor például fogócskát játszol, előbb-utóbb feltűnik, hogy mindig te vagy a fogó. Azért nem akar más az lenni, hogy ne kelljen hozzád érnie.

Aztán jöttek az iskolai élmények. – Mindig azt éreztem, hogy visszatolnak a startvonalra. Megtörik az öntudatodat, ha egy kicsit elkezded jobban érezni magad. Ott volt például a fizikatanárom. Soha nem adott pontokat a dolgozatomra, csak azt írta rá az egyes mellé, hogy „ez nem elég”. Tanultam, javítani akartam. Aztán az újabb dolgozatra sem pontokat adott, csak ráírta, „ez még mindig nem elég”. De mégis, hány pont kéne, hogy elég legyen? Amikor harmadjára is eljátszotta ezt, földhöz vágtam a füzetemet, amire aztán behívta az iskolaigazgató az anyámat azzal, hogy agresszív vagyok – emlékezik.

Fotó: Hernád Géza

A középiskolában a matematikatanárának utálatával kellett megküzdenie. Pedig szerette a matekot, de a tanár meg ki nem állhatta őt. Míg másoknak úgy magyarázta az anyagot, hogy rájuk nézett, neki hátat fordított, egyszerűen levegőnek nézte. – Vegyésznek tanultam egy szakközépiskolában, pedig felvettek egy gimnáziumba is. De csak azért, mert a nevemből még nem lehet tudni, hogy cigány vagyok. Aztán amikor az igazgató meglátott, kért, hogy inkább menjek át egy szakközépbe, mert fél a cigány fiataloktól. Attól tartott, hogy fitogtatni akarom az erőmet, és agresszív leszek. Így kerültem át a vegyipari szakközépiskolába.

Ott sem indult túl jól az élete. Az iskola többcélú intézmény volt, az épület egyik felébe jártak a vegyipari szakmunkástanulók, a másikba a szakközépiskolások.

– A szakközépben mindösszesen ketten voltunk cigányok, a szakmunkások között viszont szinte csak romák voltak. Amikor szünetben a folyosón sétálgattam, egy tanár rám szólt, hogy takarodjak vissza a saját részlegemre. Mondtam neki, hogy ez a saját részlegem, én itt tanulok. Nem hitte el. El kellett mennünk együtt az osztályfőnökömhöz, aki igazolta, hogy tényleg a szakközépbe járok.

Imre Rolandnak ekkorra már nagyon elege lett az iskolákból. Amikor irodalomból érettségizett, az előtte vizsgázó lány semmit nem tudott a tételből, amit húzott. Sírt.

– Azt mondták neki, mondjon el este egy imát, mert átment. Aztán jöttem én. Elkezdtem mondani a tételemet, de belekérdeztek, és nem értettem a kérdést. Azt mondták, menjek ki, ez egyes. A rasszizmus beivódott a néplélekbe.

Miután az érettségije nem lett jó, dolgozni kezdett, miközben a lelke mélyén mindig is azt érezte, hogy muszáj továbbtanulnia. Még Baranyában megismerte az Amrita Egyesületen keresztül Derdák Tibor és Orsós János pedagógiai módszereit. Az Amrita ugyanis a hátrányos helyzetű roma fiatalok továbbtanulásának segítését tűzte ki célul: iskolán kívüli foglalkozásokon segítette az érettségi megszerzését. Amikor aztán Derdák Tibor és Orsós János Borsodban megalapította a Dr. Ámbédkar Gimnáziumot, követte őket. Roland tanodaprogramokban segítette a fiatalokat matematikából, olvasásból, és megpróbálta erősíteni az önbizalmukat, hogy a továbbtanulásnál inkább az érettségit adó iskolát jelöljék meg célként. S miközben a gyerekekkel foglalkozott Ózdon, Farkaslyukon, Farkasnémetiben, a saját érettségijére is elkezdett készülni.

– Újra elővettem a könyveimet, hogy bepótoljam azt a négy évemet, amit a középiskolában a tanárok elvettek tőlem. Matekból, angolból és történelemből akartam javítani – meséli, miért is iratkozott be a Dr. Ámbédkar Gimnáziumba. – Kellettek hozzá persze Orsós Jancsiék is, akik nagyon biztattak – teszi hozzá, s ezzel rávilágít Derdák és Orsós iskolán kívüli hatására is: az önbizalom erősítésére ezeknek a nagyon nagy szegénységből érkező roma fiataloknak éppen akkora szükségük van, mint az értő olvasásra és számolásra.

– Ha nem lépsz túl azon, hogy azt sulykolták beléd az óvodától a középiskoláig, hogy te úgysem viszed semmire, akkor marad a közmunka, amit ők akarnak neked. Szerintük neked ott a helyed. De nem adhatod meg magad ennek a nyomásnak!

– mondja most Imre Roland, megvilágítva azt, hogy milyen hosszú és nehéz út, mire ez a külső nyomásnak is ellenálló önbizalom kialakul valakiben.

Imre Roland első évben a matematikát és az angolt javította ki, a következő tanévben pedig a történelmet. Akkorra már tudta, hogy közgazdásznak akar továbbtanulni. Ezt a döntést az is segítette, hogy a Corvinus egyetem Vállalati Pénzügy Tanszékének oktatói, Berlinger Edina, Megyeri Krisztina és az ELTE-ről Freud Róbert alapvető pénzügyi ismereteket tanítottak, és az alapképzésre készítették fel a borsodi Dr. Ámbédkar Iskola diákjait Sajókazán és Ózdon.

– Ők nagyon elhivatottak voltak, bíztak bennünk, és elhitették velünk, hogy bármi lehet belőlünk. Így én is elhittem. Még azt is, hogy egyszer talán én is a Corvinusra fogok járni. Ők kapcsoltak be egy olyan keringésbe, ami kellett ahhoz, hogy bízzak magamban és meglássam a lehetőségeket.

Imre Roland valóban kijavította az érettségijét, és bekerült a Budapesti Gazdasági Egyetemre gazdálkodás és menedzsment szakra. A diploma megszerzése után gőzerővel készült arra, hogy felvegyék mesterszakos hallgatónak. A felvételire Berlinger Edináék készítették fel, s még akkor is járt hozzájuk egy évet, amikor már felvették.

– Ez is sokat jelentett nekem. Azt éreztem, nem vagyok magamra hagyva.

Roland példája jó hatással van a családjára. – Azt, hogy nekem sikerült, észrevették mások is, a gyerekek kedvet kaptak tanulni. Húzóerő lettem.

Abban a közegben, ahonnan én jövök, nehéz elhinni azt, hogy a tudásból meg lehet élni. Tulajdonképen ezt ölik ki belőled az évek során. Az a munka, amit erővel megcsinálsz. A földeken, az építkezésen vagy bárhol. De testi erő kell hozzá. Az elképzelhetetlen, hogy a tudással pénzt is lehet keresni. Elhitették velünk, hogy a tudás, az a gazdag emberek kiváltsága. Te csak gereblyézz!, mondják.

Ezt a tévképzetet kell eloszlatni – állítja mély elkötelezettséggel.

Imre Rolandnak nem könnyű előteremtenie a pénzt az egyetemi évekre. Azt mondja, rosszul van kialakítva az állami ösztöndíjrendszer. Az első félévben senki nem kap semmit, mert meg kell várni a vizsgaidőszakot, hiszen a tanulmányi eredménytől függ a támogatás mértéke.

– Ezt be kellene vállalnia az államnak. Meg kellene előlegeznie azt a bizalmat, hogy fél év alatt nem morzsolódik le a hallgató. Képtelenség, hogy fél évig nincs semmi. A csóró gyerek már az első megméretés előtt kiesik az egyetemről. Aztán a szakdolgozat megírása alatt sincs semmi. Én is hatalmas harcokat vívok, hogy legyen valamennyi pénzem. Ha elkezdesz dolgozni, akkor lemaradsz a tanulással, és pikkpakk kiesel. Felköltözik a cigány gyerek Pestre, a BKV-bérletet megveszi, és alig marad lakhatásra, ételre.

Imre Roland nemsokára végez az egyetemen, de nem gondolkodik azon, hogy külföldre menjen dolgozni.

– Itt kell valamit megmozdítani, mert ha mi nem tesszük, akkor ki fogja?

Elborzasztja, amit lát maga körül.

– Össznépi lebutítás megy. Sokat találkozom roma fiatalokkal, középiskolásokkal, nagyon megrémiszt, hogy egyáltalán nem tudnak írni, olvasni. Még annyira sem mernek előregondolkodni, mint annak idején mi. Csak a közmunka van, vagy a simliskedés. Annyira kevés jövedelemhez jutnak, hogy abból képtelenség gazdálkodni. Emiatt kiszorulnak a formális rendszerekből, informálisan próbálnak ételhez, pénzhez jutni. A fiatalok a közmunkában vannak, még a következő városig sem mennek el. Még fontosabb szerepük lenne a civileknek, mint hajdanán – mondja, majd lemondóan teszi hozzá: – De ők sincsenek már.