Bécs főpolgármestere kitüntette Soros Györgyöt
A Bécsért Tett Szolgálatok Nagy Aranykitüntetését kapta Soros György Bécs főpolgármesterétől, Michael Ludwigtól – írja a Euronews.
– Poétikus igazságosság, hogy a Közép-Európai Egyetem Bécsben lelt otthonra
– mondta a díjat megköszönve az alapító.
Soros György ezzel mentorára, Karl Popperre utalt, akinél Londonban tanult, és akit Bécsből űztek el.

Az egyetem vezetése azután döntött a bécsi költözés mellett, hogy a magyar kormány úgy módosította a felsőoktatási törvényt, hogy annak egyedül a Soros György által alapított CEU ne tudjon megfelelni. Az egyetem mindent megtett azért, hogy eleget tegyen az előírásoknak. New York államban képzéseket is indítottak a Bard College-dzsal együttműködve, de az államközi megállapodást az Orbán-kormány még mindig nem írta alá.
– Büszke vagyok, hogy elismerték mindazt a kemény munkát, amit édesapám végzett
– nyilatkozta fia, Alexander Soros, a Nyílt Társadalom Alapítvány alelnöke.
– Örülünk, hogy Bécset választotta, és ezzel hozzájárult a város egyetemi szerepének erősítéséhez
– nyilatkozta Bécs főpolgármestere.