Valaki már tavaly tudni vélte, hogy Budaházy kegyelmet kap

„Köztársasági elnöki kegyelem, csillagszóró és minden el lesz intézve” – idéz egy Budaházy Györgyről szóló, tavaly őszi Facebook-bejegyzést a Népszava.

2023. május 17., 09:58

Szerző:

Mint ismert, Novák Katalin köztársasági elnök a pápalátogatáshoz időzítve elnöki kegyelemben részesítette a terrorcselekmény miatt első fokon 13, jogerősen 6 év fegyházra ítélt Budaházyt.  

„A pápalátogatás hete különleges alkalom arra, hogy az államfő kegyelmezési jogkörével éljen. Ezért a köztársasági elnök arról döntött, hogy ebből az alkalomból széles körben ad kegyelmet” – indokolta a kegyelmi gesztust a Sándor palota április 27-én.

A Népszava most felidézett egy október 27-én megjelent, Veres Vendel Szabolcs profillal megjelent fb-posztot, amiben akkor arról írt Veres, hogy Balassagyarmaton egy „nagytudásúkisatyaúristen” közölte vele, hogy már megegyezés született az elítélt Budaházy „felszabadításáról”.

„Nagyon jól emlékszem a történtekre. A tavaly áprilisi parlamenti választás előtt a Fidesz egyik helyi vezetője mondta nekem ezt az információt, bizalmasan. Nevét és beosztását nem kívánom felfedni. A bejegyzésemet az utóbbi időben bármikor törölhettem volna, de nem tettem meg, maradjon meg tanulságként” – idézi a portál a titokzatos bennfentes szavait.

A Népszava annyit még hozzátett, hogy helyi forrásai szerint a személy valóban létezik és környezete erősen „Budaházy-fanként” tartja nyilván.

(Kiemelt kép: a terrorcselekménnyel és más bűncselekményekkel vádolt Budaházy György az ellene és társai ellen indult megismételt elsőfokú eljárás első tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken 2018. szeptember 28-án. MTI Fotó: Bruzák Noémi)