Bőven jutott agrártámogatás a fideszes feleségeknek
L. Simon László (Fotó: Bazánth Ivola)
A legtöbb támogatás a Blikk számításai szerint L. Simon László fideszes képviselő fitneszedzőként dolgozó feleségének jutott, összesen 23,7 millió forint. A képviselő neje pár éve csöppenhetett bele a mezőgazdaságba, egy évvel ezelőtt már 280 millió forintért licitált állami földekre, és összesen 278 hektárnyi birtokot nyert el a Velencei-tó környékén.
A második helyezett a trafikbotrányban ismertté vált fideszes Horváth István felesége lett, akinek a Bikácsi Agrár Kft.-je 21 millió forintot kapott tavaly.
A harmadik helyezett a fideszes Bánki Erik felesége, aki 18,5 millió forint támogatásban részesült 2016-ban. A jogi végzettségű házastárs szintén mostanában kóstolhatott bele a földművelés világába, mert egy évvel korábban még csak 300 ezer forintot kapott – írja a lap.
A politikusi támogatási listát vezető fideszes Farkas Sándor felesége is kaszált: 11,3 millió forintot kapott saját nevére. Ő azonban régi agrárszakembernek számít, férje agrárcégének a vezérigazgatója.
Ötödik helyre került Győrffy Balázs (Fidesz) felesége, aki 9,9 millió forintot vehetett fel. Ő is 2015-ben került fel először a listára, korábban soha semmilyen agrártámogatásban nem részesült.
Ellenzéki politikus felesége is kapott támogatást: a korábban is gazdálkodásból élő LMP-s Sallai R. Benedek neje 7,6 millióhoz jutott.