Bokros Lajos szerint az Orbán-kormány rontja tovább a forintot

A volt pénzügyminiszter szerint a magyarországi gazdasági válság elmélyülésének és a forint gyengülésének legfontosabb tényezője az Orbán-kormány.

2022. október 1., 16:48

Szerző:

Bokros Lajos magyar közgazdász, egyetemi tanár, politikus, 2009-2014 között európai parlamenti képviselő, a Horn-kormány pénzügyminisztere, illetve az 1990-es évek magyar költségvetési kiigazítási csomagjának névadója, illetve a Közép-Európai Egyetem korábbi vezérigazgatója. A Klubrádió pénteki Megbeszéljük című műsorában a forint helyzetéről beszélt, illetve arról hogy a magyar kormány a gazdasági válságban nem a helyzet kezelésére törekszik, hanem a bizonytalanság és a kockázatok növelésére.

Az Orbán kormány vagy nem tud, vagy nem is akar segíteni a forinton

A volt pénzügyminiszter szerint ez a szándék meglátszik a forint árfolyamán, illetve az adósságállomány hihetetlen mértékű megnövekedésén. Úgy gondolja, hogy az Orbán-kormány vagy nem tud, vagy nem is akar tenni a válság enyhítéséért. Bokros az elmúlt öt évre visszatekintve észszerűtlennek, szakszerűtlennek és felelőtlennek értékelte a kormány gazdaságpolitikáját, ami olyan mértékben gyengítette meg a magyar gazdaságot, „hogy már belső folyamatok is növelték az adósságot, a hiányt és az inflációt” – írja a Telex

A jegybanki alapkamat emelésekkel kapcsolatban Bokros azt mondta, ebből is látszik, hogy a kormány rontja tovább a forintot.

A jegybank függetlensége már régen elveszett, tökéletesen alá van rendelve a kormánynak. Bár a jegybank elnöke, Matolcsy György a héten bejelentett 1,25 százalékpontos alapkamat emelés után bejelentette, hogy a kamatemelési ciklust befejezték, és másképpen veszik fel a küzdelmet az infláció ellen, Bokros Lajos szerint Matolcsy előre tudja, milyen lesz az infláció mértéke a következő időszakban. Bár azt Bokros is elismeri, hogy ezt nehéz megjósolni, mert az inflációt számos külső tényező is befolyásolja. 

A magyarországi gazdasági helyzetet tovább destabilizálja az, hogy az Orbán-kormány az idei év első három jónapjában a hazai bruttó nemzeti jövedelem 5 százalékának megfelelő összeget osztott ki politikai támogatás céljából, arra számítva, hogy a második félévben az Európai Uniótól érkező támogatásból pótolni tudja ezt a pénzt. Az EU azonban a jogállamisági eljárásra hivatkozva visszatartja ezt az összeget. A pénzhiány mérséklésére lehetne több pénzt nyomtatni, de ez azonnal tönkre tenné a forintot. 

(Budapest, 2016. október 23. Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) elnöke a baloldali ellenzéki pártok kormányellenes tüntetésén a Blaha Lujza téren 2016. október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján. MTI Fotó: Balogh Zoltán)

 

 

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.