Blikk: 14 nap sötétzárkát kapott a móri mészáros

A lap úgy tudja, Weiszdornnál egy mobiltelefont találtak az őrök.

2021. június 6., 15:48

Szerző:

A Blikk információi szerint Weiszdorn Róbert két hét sötétzárkát kapott, a szigorú szankciót pedig azért alkalmazták vele szemben, mert cellájában elrejtve egy mobiltelefont találtak az őrök.

A lap úgy tudja, Weiszdornnak azért kellett a telefon, mert többet akart beszélni szeretteivel, mint amennyi a hivatalos készüléken lehetséges.

„Idáig tényleg semmi gond nem volt Róberttel, most pedig rövid tanulási időn belül kétszer is nagyot hibázott. Először a járvány miatti szigorú szabályok ellen lázadt fel, most pedig jött a tiltott telefon ügye. Az elsőért még csak szóbeli megrovást kapott, most azonban már nem úszta meg ennyivel. Biztos vagyok benne, hogy itt a rossz szériának vége szakad, és újra mintarabként viselkedik majd a védencem” – mondta el a lapnak Weiszdorn ügyvédje, dr. Lichy József.

(Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock)