Besokallt az Eötvös Károly Intézet: Nyílt emberi jogsértésre készül az Orbán-kormány

2018. március 22., 11:30

Szerző:

Megszűnt a homály, nincs több feltételes mód, nincs a Stop Soros! beszédben többé pillanatnyi politikai érdekek szerint szabadon kitölthető értelmezési tér – kezdte tiltakozó nyilatkozatát az Eötvös Károly Intézet (EKINT). A Majtényi László volt ombudsman által vezetett civil szervezet szerint az, amit szerdán a Kormányzati Tájékoztatási Központ közölt, azaz hogy a kormánykritikus civil szervezetek működését be fogják tiltani,

„nyíltan felvállalt önkényuralmi módszer egy olyan hatalomtól, amelynek a vezetője március 15-én ünnepinek mondott beszédben azzal fenyegette meg ellenfeleit, hogy a választás után elégtételt vesz rajtuk."

Ezúttal a kommunikációért felelős államtitkár konkretizálta ugyanezt, kimondva, hogy mi a valódi célja a Stop Soros! törvénycsomagnak. „Hiába csípnek, rúgnak és harapnak, ami az elmúlt napokban nyilvánosságra került, az csak erősíti a véleményünket:

a Soros szervezetek működését be kell tiltani, a bevándorlással foglalkozó szervezetek működését állami engedélyhez kell kötni, az erről szóló STOP Soros törvénycsomagot a választás után az Országgyűlésben azonnal el kell fogadni

– fogalmazott az államtitkár.

Az EKINT mindezek miatt arra hívta fel a figyelmet: 

„az egyesülési jog elismerése nem függ a politikusok kegyeitől. Az emberi jogainkat nem az államtól kapjuk. Az egyesülési jogot nem a nemzeti együttműködés állama adományozza, hanem azt csupán köteles tiszteletben tartani."

Megírtuk, hogy miután a Migration Aid leleplezte, hogy a kormányzathoz, illetve a Fidesz vezetéséhez közelálló, sőt, Bayer Zsolthoz személyesen is kötődő, súlyos bűncselekmények gyanúját is felvető lejáratókampány igyekeztek előkészíteni a civil szervezetek ellen, a kormányzati kommunikáció kerek-perec bejelentette: a Soros szervezetek működését be kell tiltani. Mindezek után a Migration Aid vezetőjét álgyanúkba keverő, róla manipulált hangfelvételt közzé tévő Bayer Zsolt nem bocsánatot kért, hanem azzal állt elő, hogy feljelenti a segélyszervezet vezetőjét, Siewert Andrást. Mindez erősítheti a gyanút: amennyiben április 8-a után erre a Fidesz-KDNP-nek lehetősége lesz, valóban betiltja majd a neki nem tetsző civil szervezeteket.