Bécs keményen visszaszólt Lázár Jánosnak, azt kívánja, bárcsak minden magyar város olyan lenne, mint ő
„Bécs város nemzetközi ügyekért felelős városi tanácsnokaként és büszke bécsi polgárként a leghatározottabban tiltakozom az ellen, ahogyan Magyarország miniszterelnökséget vezető minisztere, Lázár János a szülővárosomat egy videójában megjelenítette. Csodálkozunk és megdöbbentőnek tartjuk, hogy egy politikus egy szomszéd ország fővárosát így becsmérli. A vádak tartalmilag nem állják meg a helyüket, és elszomorítóan idegenellenesek. Személy szerint csak azt kívánhatom a magyar városoknak, hogy olyanok legyenek, mint
Bécs – a világon a legjobb életminőséggel rendelkező város"–
reagált Renate Brauner, Bécs nemzetközi ügyekért felelős városi tanácsnoka, bécsi lakos Lázár János imázsrombolásnak szánalmas, de rendkívül sértő, és hazug videójára. A filmecske– amelyet egyébként már eltávolítottak a Fecebook-ról – interkontinentális ismertségre tett szert, miután az Accociated Press a világ egyik legnagyobb hírügynöksége is felfigyelt rá.

Az osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) bécsi tartományi párttitkára szerint tarthatatlan, hogy a magyar választási kampányba Ausztriát, illetve Bécset is bele akarják keverni. „Úgy tűnik, hogy miután Orbán Viktor pártja egy múlt heti helyi választáson katasztrofális vereséget szenvedett, nem riad vissza semmilyen eszköz használatától" – fogalmaz közleményében Barbara Novak a Fidesz hódmezővásárhelyi vereségével kapcsolatban, igaz, a várost konkréten nem nevezte meg. Szerinte Lázár János kancelláriaminiszter videójában
légből kapott állítások hangzanak el, amelyek részei rasszista és idegenellenes választási stratégiájuknak.
Barbara Novak közleményében jelzik: tiltakoznak az ellen, hogy rossz színben tüntessék fel az osztrák fővárost, valamint
azonnali bocsánatkérést követelnek Lázár Jánostól.
„Nem hagyjuk, hogy a hivatalban lévő magyar kormány hamis állításokat terjesszen Bécs közbiztonságával kapcsolatban. Az SPÖ bécsi szervezete különösen büszke arra, hogy ebben a városban békében együtt élnek az emberek, és emellett mindig ki fognak állni. Aki azt gondolja, hogy egy választási küzdelmet emberek felbujtogatására kell építenie, rossz úton jár az” – zárul a közlemény.
(A hvg.hu nyomán)